Ajka

2015.04.12. 20:06

A demokratáknak erősödni kell

Ajka - Erősödött az ellenzék, de nem eleget, a munkát még intenzívebben kell folytatni - nyilatkozta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője a választás estéjén.

Penk Tímea

- Kétszer akkora különbséggel nyert Pad Ferenc, mint tavaly Horváth József szocialista jelölt, de mégsem tudtuk kellő erővel bemutatni, hogy mit is jelent az ajkai modell, az alacsony munkanélküliség, a fejlődés, a tudáshoz való hozzáférés - mondta az frakcióvezető, hangsúlyozva az MSZP felelősségét, amely még intenzívebb munkára biztat a kistelepüléseken.

- Ha a Fidesz így folytatja, akkor nem lesz jövőt formáló ereje. Világossá kell tenni a Fidesznek, hogy hol áll: a demokratikus oldalon, ahol vannak versengések és viták, de nem kérdőjeleződik meg az európai értékek iránti elköteleződés, az emberi élet és értékek tisztelete - emelte ki a pártelnök. Hozzátette: a Fidesz már nem formálja a jövőt, ha nem határolódik el a rasszista szólamoktól. Tóbiás József szerint a mai naptól sokkal nagyobb a felelőssége minden baloldali vezetőnek abban, hogy a társadalmi modellváltást folytassa.

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője az ajkai MSZP-iroda előtt telefonál 2015. április 12-én. A baloldali ellenzéki pártok, az MSZP, a DK, a Magyar Szolidaritás Mozgalom közös képviselőjelöltje Pad Ferenc volt a tapolcai időközi országgyűlési választáson. MTI Fotó: Nagy Lajos

Pad Ferenc képviselőjelölt megköszönte a 73 ezer választónak és minden ismerősének, aki részt vett a kampányban. Sok emberrel találkozott, sok élménnyel gazdagodott.

- Ajka kivételével nem tudtuk átadni, hogy mit szeretnénk, illetve mint nem szeretnének, hogy folytatódjon - mondta Pad Ferenc.

A Demokratikus Koalíció alelnöke, Varjú László azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz és Orbán Viktor centrális erőtér modellje megbukott. Hol jobbról, hol balról megverik - fogalmazott.

- A demokratikus erőknek az a felelőssége, hogy felkészüljenek egy jobb szereplésre - mondta az alelnök, aki bízott a győzelemben. Úgy látja, hogy a "maffiakormány működése" egyre inkább előtérbe hozza a szélsőséges nézeteket.

A választásról, eredményekről itt olvashat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!