Ajka

2015.06.10. 15:02

Hal-drukk a Byron kupán

Ötvenhét csapat közel 8 tonna halat fogott ki a Széki-tónál rendezett 4 napos nemzetközi horgászversenyen.

Szántó Renáta

A program főszervezője, az osztrák Karl Kramreiter - aki gyermekkora óta szenvedélyes horgász – kiemelte, hogy ez már a 8. rendezvényük a Széki-tónál. A versenyzők nagy része évről évre visszatér ide, hiszen a környezet festői, az ellátás magas színvonalú (van étkezési- és tisztálkodási lehetőség is) illetve nincs túl távol a nyugati határtól, mindössze néhány órát kell utazniuk.

Sokaknak az is fontos, hogy itt végre felszabadultan hódolhatnak a szenvedélyüknek, ugyanis a legújabb nemzetközi szabályozások miatt Ausztriában és Németországban is korlátokba ütköznek a sporthorgászok. A két államban már az állatkínzásnak számít és büntetést von maga után, ha a horgászok lemérik, lefényképezik, majd kíméletesen visszaengedik a halakat a vízbe. Az ottani bevett gyakorlat szerint a kisméretű példányokat azonnal vissza kell helyezni, a nagyokat pedig mindenesetben haza kell vinnie a pecásoknak. Mivel így pont a sport élmény jellege szűnik meg, ezért választják a versenyzők szívesebben a közeli, ám már magyar oldalon rendezett kihívásokat.

A Byron kupa népszerűségét bizonyítja, hogy a versenyen a magyar és osztrák csapatokon túl többek között Németországból, Romániából, Szlovákiából és más európai országokból is érkeztek résztvevők. A legnagyobb példány 25,375 kg-os volt, amelyet az osztrák CT-Traiskirchen csapata fogott.

A versenyt a németországi Anaconda Mega Baits, azaz Martin Baumgartner és Marius Nihorencu nyerte (akárcsak a háromhéttel korábban megrendezett kupát), összesen 264 db hallal, melyek össztömege meghaladta a 835 kg-ot. Másodikként a TEAM HJ csapata végzett 516 kg-mal, harmadik helyezett pedig a Byron Unlimited párosa lett 462 kg-mal.  A versenyen a szektortok szerint is díjazták a legjobbakat.

- A horgászok mindentéren elégedettek voltak a rendezvénnyel, s nekem ez a legfontosabb - emelte ki a főszervező. Idén a halakra sem lehetett panasz, hiszen rekordmennyiségű fogás született (2285 db), ami a korábbi évekre nem volt jellemző. Igaz, hogy sok 2 kg alatti uszonyos akadt a horgokra, ám az élményt ez nem befolyásolta. Nagyszerű négy napon vagyunk túl.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!