Sérült ember boldogsága

2017.12.28. 17:56

Lélekig hatoló dallamok

A Léleknap elnevezésű rendezvényen mutatták be műsorukat a Molnár Gábor Műhely Alapítvány fiataljai december 20-án a Nagy László Szabadidőközpontban.

Tisler Anna

A Cseresznyefavirág az Ambrózia színjátszó csoport előadásában Fotó: Györkös József

Lovas Irén, az alapítvány vezetője megfogalmazta, hogy az est folyamán a fellépő fiatalok bebizonyították, fogyatékkal élve is kiteljesedhetnek a munkában, a művészetekben, kivívhatják a társadalom elismerését, lehetnek barátaik az épek között is. Sok munka, kitartás, biztatás, gyakorlás van a bemutatott darabokban. Néha egy-egy mondatot, mozdulatsort hetekig kell gyakorolni. De megéri. A teli nézőtér, a szűnni nem akaró taps hatalmas lelki erőt és önbizalmat ad. Azt elraktározva könnyebben küzdenek meg a hétköznapok nehézségeivel. A fiatalok szerepelnek országos és nemzetközi fesztiválokon is.

A Cseresznyefavirág az Ambrózia színjátszó csoport előadásában Fotó: Györkös József

Az alapítvány munkáját önkéntesek segítik, akiknek Lovas Irén a Léleknapon mondott köszönetet. Évek óta sokat segít a Szent-Györgyi Albert középiskola diáksága, Miszori Ildikó, az Egészségügyi Nyugdíjas Klub, a Lila Akác Nyugdíjas Klub, Bábics Valéria, a Nagy László szabadidőközpont igazgatója, Sashalmi Melinda, a Bánki Donát középiskola diákjai és tanárai, Horváth-Preininger Edina, Kupi Andrea, az Ajkai Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat igazgatója, Gyuris Mónika, az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársa, a Kristályvölgy Egyesület és Varga Andrea, a Vöröskereszt, Ajka város önkormányzata pályázati referense, Tóth Gergely, valamint Baracska Vivien, Dorner László önkormányzati képviselő.

A csaknem kétórás műsorban a színjátszók a Cseresznyevirág című darabot adták elő, amelyben minden szereplő többször szólalt meg. A másik, Oscar Wilde A boldog herceg című darabja a mozgásra, a gesztusokkal kifejezett érzésekre épült. A felkészítők a szereposztásnál figyelembe vették a képességeket: mindenki abban teljesedhetett ki, ami az erőssége. A csoport versmondója, Csényi Tímea a Sérült ember boldogsága című versben elmondta, hogy nekik szeretetre, megértésre, türelemre van szükségük, és arra, hogy érezzék, feltételek nélkül elfogadják őket. A Kavalkád tánccsoport elfogadásról szóló darabjában Zemán János énekelt. A műsort a Hangadók zenekar karácsonyi dalai zárták.

Vörös Jánosné zongoratanár elmondta, a fiatalok az első fogyatékkal élő tanítványai, és boldog, hogy hozzá kerültek. A növendékkel, aki nem lát vagy nem tud kottát olvasni, nehezebb eredményt elérni, de ha sikerül, az semmi máshoz nem fogható öröm.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!