Ajka

2015.09.03. 08:17

A korom-ügy fokozódik: ultimátumot adtak az erőműnek, a lakosság nem tűri tovább a szálló pernyét

Ajka – Schwartz Béla polgármester és a város önkormányzata rendkívüli sajtótájékoztatón adott ultimátumot a Bakonyi Erőmű Zrt.-nek, amit a cég környezetszennyező és egészségkárosító hatásával indokoltak a közelmúltban.

Szántó Renáta

A város utcáit az utóbbi hónapokban apró fekete szemcsés, könnyen kenődő anyag borítja. A korom bejut a lakásokba, rátelepszik a járművekre, mindenütt szürkés foltokat és bosszúságot hagyva maga után. Az erkélyekről nap, mint nap söpörni lehet a pernyét, minden felületen megtapadnak a fekete darabkák. A helyiek napjában többször kénytelenek hypos vízzel letakarítani a párkányokat és porszívózni a padlót. A szülők félnek kivinni gyermekeiket sétálni a parkba, hiszen hullik az „átok” a fákról és az égből. A lakosság az önkormányzat segítségét kéri a probléma megoldásában. A furcsa környezeti jelenség miatt folyamatosan érkeznek a bejelentések és a fényképpel illusztrált panaszok a hivatalba. Már egy korom-gyűjtő dobozt is kihelyeztek a városháza elé az „Elegünk van a koromból” csoport aktivistái, melyet jelképesen szeretnének visszaküldeni a „feladónak”, ha megtelik.

Jáger László jegyző, Várhelyi Attila ügyvéd, Schwartz Béla polgármester és Holczinger József a Primer Kft ügyvezető igazgatója
Fotó: Györkös József

A város vezetése környezetszennyezőnek illetve egészségkárosítónak véli az erőműből érkező pernyét és port, ezért már korábban lépéseket tett az ügy megoldása érdekében. Hivatalos úton megkeresték a Bakonyi Erőmű Zrt. vezérigazgatóját Németh Frigyest és változtatásokat kértek tőle. Több levélváltás után és a határozott felszólítások ellenére sem történtek pozitív irányú változtatások a cég káros anyag kibocsátásának visszaszorításában és kontrolálásában, így az önkormányzat radikális lépésre szánta el magát.

- Levélben kerestem meg az erőmű igazgatóját és a Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Főosztályán is jeleztem a fennálló helyzetet, kérve, hogy tegyenek lépéseket a hónapok óta tartó súlyos környezetszennyezés, valamint a helyiek életminőségét jelentően rontó tevékenység hatásainak csökkentésére, de nem történt érdemi változás, sőt mi több, tovább romlott a helyzet. Ezért úgy döntöttünk, hogy Ajka városa nem tűr tovább – fogalmazott Schwartz Béla polgármester.

Korom egy városközponti panel ablakpárkányán és erkélyén

A város vezetője a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy amennyiben rövid időn belül nem szűnik meg a környezetszennyezés, akkor szerződést bontanak a vállalattal és más szolgáltatótól vásárolják meg a lakosság számára a hőenergiát. Az önkormányzat továbbá kinyilvánította, hogy környezetkárosítás miatt ismeretlen tettes ellen büntető eljárást kezdeményez.

A polgármester bemutatta a nyilvánosságnak azokat a követeléseket is, melyeket az erőmű vezérigazgatójának megküldtek ultimátum gyanánt. A dokumentumban arra utasítják a céget, hogy egyetlen kazán se üzemeljen addig, amíg azokat a megfelelő tisztító berendezésekkel el nem látják. Továbbá az erőmű hajtson végre olyan rekonstrukciós munkálatokat, melyek megakadályozzák, hogy káros anyag jusson a levegőbe. Amennyiben a vállalat nem tudja, vagy nem akarja végrehajtani a dokumentumban foglaltakat, akkor a város vezetése kezdeményezni fogja a környezetszennyező berendezések leállítását.

A Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának vezetője, Zay Andrea a Napló kérdésére elmondta, hogy a Bakonyi Erőmű Zrt. telephelyén folyamatosan levegőtisztaság-védelmi méréseket és ellenőrzéseket végeznek.

Zay Andrea a Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának vezetője
Fotó: Györkös József

- A hatályos Európai uniós jogszabály értelmében az erőmű az előírt légszennyező anyag kibocsátási határértéket százhúsz órában lépheti túl évente, melyet minden esetben a hatóság felé jelezniük kell. Idén eddig ötvennyolc órát üzemelt határérték feletti kibocsátással a cég –közölte Zay Andrea a polgármesteri sajtótájékoztató után. Ám ez az adat a Zrt. által végzett folyamatos mérésen és a mérés alapján történő bejelentésen alapul, tehát ameddig nem éri el „hivatalosan” a megadott időtartamot, addig a hatóság is tehetetlen, nem korlátozhatják, vagy szüntethetik meg a termelési tevékenységet. A főosztályvezető a városban tapasztalható korom miatt ígéretet tett, hogy az ellenőrzéseket szigorítani fogják és online hozzáférést írnak elő az erőmű adatbázisához, melyből már napi szinten nyomon követhetők lesznek az értékek.

Erélyes hivatali fellépéssel és városi összefogással a probléma tüneti kezelése helyett, gyökeres változásokat várnak a dühös és elkeseredett helyiek, akik jelenleg élhetetlennek tartják környezetüket a folyamatosan hulló fekete szemcsék miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!