Ajka

2014.01.30. 10:25

Éltetik a tollfosztást

Ajka - A Bódéi Nosztalgia Nyugdíjas Klub továbbra is szem előtt tartja a hagyományok őrzésének, átadásának fontosságát.

Tóth B. Zsuzsa

Ennek jegyében sokadszor rendezték meg a Magyar Kultúra Napjának ünnepét. A közösségi házba a város más nyugdíjas is érkeztek meghívott vendégek. A padragkúti Jószerencsét Klubból Bíró Józsefné, a Bódéi Hagyományőrző Klubból Tóth Sándor, a Timföldgyári Nyugdíjas Klubból Horváth Sándorné és Sárdi Ferencné, valamint a házigazdáktól Szimeiszter Imre verssel, versekkel, Németh Anna pedig dalokkal gazdagította a programot. Üveges Sándor újságíró Kölcsey Ferencről, annak koráról, a Himnuszról beszélt. Érdekes eseményeket elevenített fel, intimitásokat idézett, bevonva az aktív jelenlevőket is a programba. Közös versmondás és éneklés színesítette a programot, majd az ünneplők együtt falatoztak rengeteg verset, nótát megidézve közben.

Az ajkai Nosztalgia Nyugdíjas Klub tagjai a gyerekeknek is továbbadják a tollfosztás hagyományát. Szemben Sipos Andrásné mutatja a tollfosztás technikáját (Fotó: Györkös József)

A klub tollfosztás terén ugyancsak jeleskedik az idei télen is. Sőt, a különleges régi szokást a gyerekeknek szintén bemutatták a Civil Házban. Iskolásokat láttak vendégül a napokban egy délután, hogy tollfosztás közben elmesélhessék nekik élményeiket. A klub vezetője, Szimeiszter Imréné, Panni néni kukorica prószáját is megkóstolták, csuhébabát készítettek és kukoricát morzsoltak. A diákok idővel be is kapcsolódtak a tollfosztásba, és a következő program felől érdeklődtek, annyira jól érzeték magukat. A tollfosztást a klubtagok még két alkalommal megszervezik. Ugyanis ebben az évben is elkészítenek egy kispaplant egy bódéi kisgyermek részére, ahogy teszik azt évek óta. Idén a Kaufmann család fél éves tagja, az egyik nyugdíjas klubtag dédunokája kapja a paplant. Az ajándékot a február 15-i ünnepségen adják át, amikor fánksütő versenyt is szerveznek és farsangolnak a nyugdíjasok. Közben a devecseri idősek otthonába látogatnak farsangi műsorukkal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!