Ajka

2013.05.21. 14:34

Folyamatosan fejlődnek

Kamondon az utóbbi időszakban folyamatos a fejlesztések sora. Elkészült a közelmúltban a két temető ravatalozóinak külső felújítása, tetőjavítása, az idei tervek között szerepel az épületbelsők tatarozása - tudtuk meg Asbóth Szabolcs polgármestertől.

Tóth B. Zsuzsa

Pályázati támogatással sikerült a faluház gázfűtése mellé kiépíteni a fatüzelésű technológiát. Kazánt vásároltak, a rendelőt, könyvtárt, hivatali irodákat, színháztermet konvektorokkal szerelték fel, az udvaron kazánházat és fatárolót építettek nyolcmilliós támogatással, amely mellé nem kellett önrész. A fűtés télen-nyáron két főnek munkát ad a faluban.

- Az önkormányzat segítette a sportegyesület, 1,8 milliós támogatással sportfelszerelést vásároltak. A további tervek szerint a focipálya korlátjának cseréjét oldják meg és a vizesblokkot újítják fel. A START munkaprogram keretében tavaly 21, idén 14 főt alkalmaznak. A négy programra tavaly húsz milliós támogatást kapott a falu, idén háromra kapott tíz milliót. A dolgozók konyhakerti növényeket termesztenek, kitisztítják a belvíz elvezető árkokat, javítják a földutakat, és a téli közmunkát is elvégzik.

Kamondon folyamatos a fejlesztések sora, legutóbb kazánt vásároltak az intézmények fatüzelésű technológiája miatt - mondja Asbóth Szabolcs polgármester (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

A program keretében kistraktort vásárolt a település, üvegházat építettek és felújították a raktárt. A megtermelt zöldséget a kertai óvoda konyhája kapta, valamint egy részét értékesítették. A falu idén is pályázik, a sportpályán a nézői mosdó építésére, fűnyíró traktor vásárlására, talajjavításra, térfigyelő rendszerre, falunapra, és testvér települési kapcsolat ápolását segítő rendezvényre - mondta a polgármester.

Hozzátette, hogy tavaly a faluház bejáratát és az önkormányzati irodát járó lapozták, most a faluházban gépszín épül, az udvar kerítését pedig lecserélik. A beépítések miatt kicsi már a hely a rendezvényekre, az új kerítés nem a régi helyén készül, hanem nagyobb teret enged. Újdonság, hogy Kamond és Boba között menetrend szerinti autóbuszjárat indulhat hamarosan.

A bobai vasútállomás így elérhető lesz, az pedig a munkába állást segíti sokak számára. A település vezetése a katolikus egyházzal karöltve kezdi el nyár elején a kiskamondi kápolna külső és belső felújítását. Közben idegen nyelvi tanfolyam indul a településen, az egykori iskola épületében pedig szálláshelyet létesít egy külföldi befektető.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!