Ajka

2014.02.06. 18:29

Kilencven szorgos esztendő

Ajka - Sándor Lajosnét köszöntötte 90. születésnapján a város vezetése.

Tóth B. Zsuzsa

Annus nénit otthonában köszöntötte az önkormányzat nevében dr. Horváth József alpolgármester és Bálint Attiláné, a szociális és igazgatási iroda vezetője. Az idős asszony örömmel fogadta a gratulációt és szívesen beszélt életéről. Mint kiderült,  Vaszaron született, egy falusi gazdálkodó család hetedik, legkisebb gyermekeként. Sajnálatára testvérei már nem élnek, de mivel mindegyiküknek, sőt, édesanyjuknak ugyancsak hosszú élet jutott, nem meglepő, hogy ő is szép kort ünnepelhet most. Egyikük sem halt 80 éves kora előtt.

Gyermekkorában kitűnő tanuló, de eleven kislány volt. Szeretett olvasni, a hat elemi után az utolsó két osztályt munka mellett végezte el. Férjét Vaszaron ismerte meg, 1941-ban házasodtak össze. Egy gyermekük született, Erika. Azonban Annus néni még várandósan elhagyta a férjét, a fővárosban élt aztán, és a csepeli lőszergyárban dolgozott.

Sándor Lajosnénak 90. születésnapján gratulált dr. Horváth József alpolgármester (Fotó: Györkös József)



Később villamoson volt kalauz, majd a háború után, hogy segítsen szüleinek, visszatért a szülői házba. Később újra a férjével élt Vasegerszegen, majd 1955-ben született meg a fiúk, János és 1958-ban lányuk, Gizella. Kapcsolatuk azonban végleg tönkrement, elváltak. Annus néni újra Budapestre került a gyerekekkel együtt. A vagon- és gépgyárban dolgozott segédmunkásként, majd daruvezetőként. Aztán 1965-ben Ajkára került, házmester lett az Ifjúság utcában, majd a szénosztályozóban dolgozott a nyugdíjig,. Megismerkedett későbbi párjával, Vitai Jenővel és ma is együtt élnek.

Annus néni látása ma már nem tökéletes, de egyébként jó egészségben él, korát meghazudtolóan. Tulajdonképpen senki nem mondaná meg róla, hogy kilencven éves. A háztartást segítség nélkül vezeti, gondolkodása is fitt és fiatalos. Gyermekei, öt unokája és egy dédunokája ugyancsak köszöntötte a kerek születésnapon, miként az ünnepen az Ifjúság utca 21. szám lakóközössége is gratulált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!