Ajka

2014.06.30. 17:45

Kristályvölgy ékköve - Könyv jelent meg Bakonygyepesről

Régóta várt alkotás megjelenését ünnepelte Bakonygyepes apraja-nagyja a művelődési házban, ahol a többkönyves szerzővel, Áment Mártonnal Tilhof Endre helytörténeti kutató, nyugalmazott könyvtárigazgató beszélgetett.

Vargáné Czobor Andrea

A hallgatóság zsúfolásig megtöltötte a nagytermet. Az egybegyűlteket Pék Attila önkormányzati képviselő köszöntötte. A felkészült moderátor ügyes kérdésekkel kitért minden érdekes pontra, kérdésre, mely magyarázatot kívánhatott a Bakonygyepes története elolvasása után.

A régen legkisebb lélekszámú település mára ismert és kedvelt hellyé vált, lakóit az évszázados összefogás, a bajokban a kitartás, harc és akarat kovácsolta igazi, nagy családdá. Bakonygyepes szülöttei és az ide származottak egyaránt büszkék lehetnek falujukra, ami sok hírességet, egyéniséget adott, kezdve a település első templomát építtető Beck Sándortól. A gyepesi hírességek sorát hosszú lenne felsorolni, annyi azonban bizonyos, hogy minden kornak megvolt a maga hőse, aki öregbítette a falu hírnevét: cipész, tetőfedő, orvos, katona, juhász és még sok becsületes, szorgos gyepesi munkája építette-szépítette a falut, ami mára különös ékkőként ragyog a Kristályvölgy ékszerdobozában.

Tilhof Endre, Áment Márton és Pék Attila a Bakonygyepesről készült könyv bemutatóján (Fotó: Domján László)

Az olvasmányos, szinte letehetetlen könyv eredeti dokumentumok kópiáival díszített, a hallgatóság körében nem egy ember felkiáltott, mikor régi fényképeken magát vagy valamely családtagját meglátta. Személyes jellegéből adódik a könyv bája, melegsége, emberközeli tör-ténetei csodás időutazásra viszik az olvasót. Többéves kutatómunka gyümölcse e kimagasló teljesítmény, melyet a szerző folytat: nagyszabású fényképalbumot tervez, mely a falu cseperedését mutatná be képről képre, lépésről lépésre. A beszélgetős könyvbemutató végén az író figyelmes felesége friss pogácsával, saját termésű borral kínálta meg a hallgatóságot. A piknik-hangulatba „átment” délután igen kellemes és tartalmas volt, nem meglepő hát, hogy némelyek a folytatásról érdeklődtek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!