Megemlékezés egy gyászos napról

Szellem Péter segédvájár Kislődön minden nap, amióta munkát kapott fiával a bécsi Kohlen Industrie Verien ajkai bányaművénél, elsőként ébredt. A lakásban hűvös volt, pedig Antal, a gyerek, amikor hazatért menyasszonyától, jókora tuskódarabot dobott a tűzre.

– Ébredés fiatalúr! Aki éjjel legény, reggel is legyen! – nógatta ébredésre fiát az apa. A fiú egy gyors mozdulattal lehajította testéről a jó meleg dunnát, összedörzsölte tenyerét, megpaskolta izmos bányászkarjait, villámöltözködés, indultak.

Bányászportré.

Előbb a két Pintér (Fábián), Emil, István csatlakozott hozzájuk, majd Hugó Flórián és Marczona Bálint. Flórián huszonhárom évesen a legfiatalabb a csapatból, a német felmenőkkel rendelkező Szellem Anton épp, hogy huszonnégy. „Még hajnal előtt a sötétségbe burkolózó Torna-hegy oldalában apró fények sora libegett át a hegygerincen, a Csingerbe gyalogosan munkába igyekvő bányászok lámpásainak halvány fényei."

Bódéi temető bányászdinasztiái. Fotó: Archív, Sipos Ottó Tibor

Pirkadat előtt keltek, napnyugtával tértek haza szénporosan, fáradtan, magukkal hozva a család által várt lisztet, sót, cukrot.

1909. január 14-én reggel a környék bányászai közül kettőszázötvenkilencen szálltak le a mélybe. Szellemék, apa és fia ugyanazon a munkahelyen dolgoztak, amikor kiütött a tűz.

A kas tíz fordulót tett meg, azután egyszer még visszatért. A lámpák kialudtak. A kas a felmenetben az aknaácsolatok közé szorult. Akik ekkor a mélyben voltak még, azokat a társaik hozták fel... Holtan. Ötvenöten voltak, közöttük Szellem Antal is. Több mint száz esztendeje volt, ám a bányászok nem felejtenek.

2015. január 14-én is – az ajkai katolikus templom, és az ajkacsingervölgyi kápolna tornyában – értük szólt a harangjáték, a bányászok himnusza, hogy mindannyian emlékezzünk.