Ajka

2014.06.30. 11:32

Panasz a temetőre

Csabrendek - Egyik olvasónk jelezte a Napló felé, hogy a helyi temető elhanyagolt, szemetes, gazos. A levélben az áll, hogy évente egyszer kaszálják le a füvet, mindenszentek előtt. Az elit negyedben többször is füvet nyírnak, a proli részen otthagyják a gazt. A névtelen levélben leírtaknak személyesen is utánajártunk.

Tóth B. Zsuzsa

Turcsi Józseffel, Csabrendek polgármesterével telefonon tudtunk beszélni. Elmondta, hogy a temető ugyan az egyházközség kezelésében van, de az önkorámányzat besegít a rendben tartásába.

- Egy emberünk volt eddig erre a feladatra, de valóban rossz állapotú volt korábban a temető. Most éppen ugyan lekaszálták a füvet szinte mendenhol, csak a gazdátlan sírok környékét kell már rendbe tenni. Napokon belül az is kész lesz. Ettől függetlenül még egy dolgozót biztosítunk, hogy folyamatosan karban legyen tartva a temető - mondta a polgármester. Mezei András plébános a plébánián fogadta munkatársunkat.

A csabrendeki temetőgondnok, Pazuha Lajos napi nyolc órában dolgozik a terület rendben tartásán (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

- Felháborító, hogy egyesek miket írnak névtelen levelekben. Ha valakinek problémája van, miért nem keres meg a plébánián? Ahogy volt erre már példa, mióta egy éve itt dolgozom, de a temető rendjére, tisztaságára nem érkezett hozzám panasz. Azt tudom mondani, hogy mindenki meggyőződhet a temető állapotáról a saját szemével - mondta a plébános már úton a temető felé. Belépve egyből szembetűnő annak gondozottsága. A ravatalozót néhány éve újították fel és bővítették, a szép épület környezetében új padokat is elhelyeztek. A sírok közötti utak rendben vannak, napokon belül kaszálhattak. Az elhanyagolt, gazdátlan sírok környékét még néhány helyen rendbe kell tenni valóban, ez látszik. A temetőgondnok, Pazuha Lajos napi nyolc órában dolgozik itt.

- Folyamatosan kaszálom, nyírom a füvet, a munka végére marad a gazdátlan sírok környéke - mondja. A plébános hozzáteszi, hogy egész évben gondozott a temető, a munkát az önkormányzattal karöltve végzik. Nem évente egyszer nyírják a füvet, hanem amikor az már akkora, hogy le kell vágni. A szem előtt levő területek mellett az ótemetőre is figyelnek. Igaz, ott jóval nehezebb a dolguk, hiszen annyira elhanyagoltak a sírok. Ahogy a temetőnek arra a részére érünk, látszik, hogy ott a sírok többségét évek óta nem látogatták a rokonok. Még elszáradt koszorúk sincsenek a fejfákon. A kaszálást elkezdték, most az eső miatt félbe maradt ugyan, de folytatják a napokban.

- A szemetet évente kétszer vitetjük el, amit lehet, komposztálunk. A sírok környékének gondozása egyébként a hozzátartozók feledata lenne, de ahol azt nem teszi meg senki, mi ott is elvégeztetjük a munkát. A múlt héten ellenőrzött a kormányhivatal és az ÁNTSZ, azt mondták, példa értékű a temető - mondja búcsúzóul a plébános.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!