Átvették az angliai népszokást

2017.11.15. 16:25

SÉTA – Szalmabábégetés és sütivásár a Tök jó napok helyett a Bródyban

Az ajkai Bródy Imre Gimnáziumban már hagyománnyá vált Tök jó napok helyett idén novemberben Guy Fawkes-héttel színesítették a diákok hétköznapjait az iskola tanárai.

Nagy-Britanniában minden évben november ötödikén emlékeznek meg arról, hogy 1605-ben ezen a napon leplezték le Londonban az I. Jakab király elleni lőporos összeesküvést, amelynek egyik résztvevője Guy Fawkes volt. A hagyomány szerint ilyenkor a gyerekek szalmabábokat készítenek, amelyeket később máglyán elégetnek, ugyanis a merénylet estéjén a szigetország lakói is örömtüzeket gyújtottak.

Iskolánk angol munkaközössége tagjainak köszönhetően megismerkedhettünk a brit ünnep múltjával, és az idegen nyelvi órák keretein belül megalkothattuk saját Guy Fawkes-szalmabábjainkat is. A bábuk szépségversenyen vehettek részt, mókás volt látni, ahogy az épület lassan megtelt a „castingra” érkező, szalmából készült alakokkal. Az ünnepi héten egy jótékonysági sütivásár is zajlott iskolánkban, ahol az idegen nyelvi munkaközösség tagjai által készített finomságokat kóstolhattuk meg. A Guy Fawkes-napokat a szalmabábok égetése zárta, amire mindenki nagyon kíváncsi volt.

Kovács Lilla

Bródy Imre Gimnázium és AMI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!