Ajka

2013.03.28. 11:24

Testvérek lettek

Kamond vezetése testvértelepülési szerződést írt alá Jedd községgel.

Tóth B. Zsuzsa

A székelyföldi településen járt a kamondi küldöttség a napokban, hogy ünnepélyes körülmények között testvértelepülési megállapodást köthessenek. Eddig egyik községnek sem volt testvértelepülése. Több havi egyeztetés és utánajárás előzte meg a szerződés aláírását, ugyanis Romániában a két illetékes miniszter beleegyezése is szükséges volt hozzá.

Jedd község tanácsteremben írták alá a szerződést, az ünnepségen jelen voltak az önkormányzatok képviselői és tanácsosai. A helyi önkormányzat képviseletében Tatar Visile polgármester, és Bányai István alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd Asbóth Szabolcs, Kamond polgármestere üdvözölt mindenkit, bemutatva községüket. A szerződés aláírását követően a képviselők közösen döntöttek egy pályázat beadásáról, melyben már közös programok szervezését tűzték ki célul. Majd kötetlen beszélgetés keretében közös önkormányzati tapasztalatcserén vettek részt. Az ott tartózkodás során a kamondi képviselők megismerték Jedd települést és annak vendégszerető lakóit. Voltak a helyi általános iskolában, ahol Nagy Sándor igazgató bemutatta az intézményt. Látogatást tettek a település megyeszékhelyére, Marosvásárhelyre.

A két napos kint tartózkodást mindkét fél eredményesnek ítélte és megállapodtak abban, hogy legközelebb a vendéglátók jönnek Kamondra.

Címkék#Jedd#Kamond

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!