hirdetés

2018.03.02. 11:25

Arconic-Köfém Kft. (x)

Az Arconic napjaink egyik vezető fémfeldolgozással foglalkozó vállalata, amely számos országban jelen van és hozzávetőlegesen mintegy 40.000 főt foglalkoztat világszerte.

Magyarországon körülbelül 2.200 munkavállalója van, ezzel az ország egyik meghatározó vállalata. Egyike a 100 legnagyobb vállalatnak és a 10 legnagyobb termeléssel foglalkozó külföldi befektető között van. Az Arconic Magyarországon vezető beszállítója a kereskedelmi szállítmányozásnak, a légiközlekedésnek, az ipari gázturbina és az általános ipari piacoknak.

A vállalat nemesvámosi üzeme 1997-ben Kaynar Technologies Inc. (KTI) néven indította be termelését, elsősorban azzal a céllal, hogy kész- illetve félig kész kötőelemeket gyártson; majd 1999-ben a Fairchild Fasteners Co. felvásárolta a KTI kötőelem üzletágát. 2002-től a vállalat az amerikai központú Alcoa részeként, Alcoa Fastening Systems néven működött tovább, 2003-ban pedig a termelőegység a magyarországi Alcoa üzemeket egyetlen jogi személyiségbe tömörítő Alcoa-Köfém Kft-hez csatlakozott. Az üzem életében újabb mérföldkőhöz érkezett 2016 nyarán, amikor a vállalat globális szétválása után augusztus 22-től Arconic-Köfém Kft. néven végzi tovább tevékenységét.

Az Arconic-Köfém Kft. nemesvámosi telephelyének fő tevékenysége a repülőgépipari és egyéb ipari kötőelemek gyártása, úgymint a titán szegecsek, kívül-belül menetes meneterősítő betétek több fajtája, továbbá a szerszámgyártás és különleges ötvözetek hőkezelése is. Az üzem gépparkjában főként sorozat és CNC esztergák, CNC köszörűk, présgépek, menethengerek és egyéb célgépek találhatók.

A közel 48 ezer négyzetméteres telephelyen elhelyezkedő 6 ezer négyzetméteres gyártócsarnokban jelenleg 230 fő dolgozik, azonban a cég egyik legfontosabb célja további termékek Nemesvámosra való áttelepítése és gyártása, mely projektekhez a szakmunkás munkaerő toborzása folyamatos.

A vállalat értékrendjében kiemelt szerepet kap a társadalmi felelősségvállalás, saját alapítványán keresztül az Arconic önkéntes munkákkal és pénzadománnyal segíti a közösségében működő szervezetek életét. Az elmúlt 10 évben a nemesvámosi dolgozók több, mint 5200 órányi önkéntes munkát végeztek különböző helyi non-profit szervezeteknél, melyeket az önkéntes munka mellett az Arconic közel 90 millió forint adománnyal is támogatott.

Az Arconic-Köfém Kft. elkötelezett a környezet- munka- és egészségvédelem iránt, továbbá mindenkor biztonságos és egészséges környezetet kíván teremteni mind munkavállalói, mind közössége számára. A vállalat Egészségfejlesztő programjainak keretein belül a dolgozók rendszeresen részt vehetnek munkahelyi masszázson, különféle helyben zajló szűrővizsgálatokon, valamint bekapcsolódhatnak a cég sportcsapatainak életébe.

A cég életében fontos szerepet töltenek be a globális Arconic értékek, amelyekre alapozva a munkatársak felelősségteljesen, egymást tisztelve és elfogadva, szüntelen fejlődésre való törekvéssel, innovációra nyitottan és biztonságos környezetben végezhetik a munkát.

 

Címkék#Arconic

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!