Állásbörze rovat

2017.08.15. 08:13

Az elégedett kiállítók visszatérnek a börzére

Közel 40 kiállító képviseltette magát a régió legnagyobb állásbörzéjén, március végén. Az akkori tapasztalatok alapján sokan ott lesznek majd a szeptember 27-ei kiállításon is.

Molnár Sándor

A Continental Automotive Hungary Kft.-nél az állásbörzének köszönhetően számos pozíciót sikerült betölteni az ott jelentkező álláskeresőkkel.

– Több mint 50 jelentkezőt regisztráltunk, akik közül jó páran már cégünk munkatársai. Az operátori, technikusi, gépbeállítói munkakörök mellett mérnöki pozícióra is találtunk megfelelő jelöltet.

Úgy gondoljuk, nagy szüksége volt a városnak egy helyi állásbörzére, ahol lehetőség van a potenciális jelölteknek és a munkáltatóknak helyben találkozniuk. A pozitív tapasztalatok alapján fontosnak tartjuk, hogy az őszi állásbörzén is részt vegyünk – fogalmazott Béndek Katalin HR vezető.

A Pápai Szakképzési Centrum márciusban első ízben vett részt a börzén. A tavaszi rendezvényt sikeresnek ítélték. A kilátogatók leginkább a logisztikai és a pénzügyi terület képzései iránt érdeklődtek akkor.

– Azok tudnak dolgozni, illetve munkahelyet találni nagyobb hatékonysággal, akik képezik, vagy átképezik magukat. Ehhez a kiállításon is meg kell jelenni a szakképzési centrumok kínálatának. Ez is egy jó alkalom, hogy megmutassuk azoknak, akik tanulni szeretnének, hogy milyen lehetőségeik vannak. Cégekkel is kapcsolatba kerülünk, akik a saját igényük szerinti képzések helyét találhatják meg a centrumok iskoláiban. A megjelenés mindenképpen kapcsolati tőke, mert itt lehet elindítani egy folyamatot. Akik bekerülnek egy adott céghez, vagy akikben a vállalat fantáziát lát, azoknak adott esetben kell valamilyen képzés. Esetleg a már bent lévőknek szüksége van valamilyen átképzés, továbbképzés, ebből a szempontból egy személyes kapcsolatfelvétel mindenképpen jó – fogalmazott Sági István a Pápai Szakképzési Centrum főigazgatója, aki elmondta még, hogy magától értetődő, hogy szeptemberi kiállításon is részt vesznek.

Az őszi börze szeptember 27-én szerdán délelőtt 10 órakor kezdődik majd az Arénában. Jelentkezni Ugray Adriánnál lehet a 06-20/591-6996 telefonszámon vagy az [email protected] email címen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!