állásbörze

2018.03.12. 08:00

Van álláslehetőség diákok és nyugdíjasok számára is

A nyugdíjasok és diákok számára egyaránt kínál álláslehetőséget a Meló-Diák Iskolaszövetkezet és az Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet a Napló március 13-i állásbörzéjén.

bet

Az Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet is képviselteti magát az állásbörzén Fotó: archív

Az Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet 2017 júliusában alakult. A szövetkezet célja, hogy rugalmas foglalkoztatási forma keretein belül nyújtson segítséget a nyugdíjasoknak bevételeik kiegészítéséhez. A szövetkezet emellett a közösségformálásban is részt vesz, így lehetőséget biztosítanak a szociális kapcsolatok bővítésére.

Az Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet is képviselteti magát az állásbörzén Fotó: archív

A Meló-Diák Iskolaszövetkezet veszprémi irodája a 90-es évek elejétől azzal a céllal működik, hogy az egyetemi hallgatók rugalmas keretek között szakmai gyakorlatra, illetve bevételre tegyenek szert. – A nyári időszakban a nappali tagozatos diákok rendkívül nagy létszámban szeretnének munkához jutni, a Meló-Diák pedig természetesen teljes vállszélességgel támogatja ezt, és változatos lehetőségekkel várja őket a tanítási szünetekben – hangsúlyozta Krancz Balázs regionális vezető. Kiemelte, az állásbörzét kiváló lehetőségnek tartják arra, hogy a leendő munkavállalókkal találkozzanak, és a diákok részére játékkal is készülnek majd.

A Napló március 13-i állásbörzéjén a könnyű fizikai munkától kezdve a szakmai tudást igénylő lehetőségekig több állást is kínál a nyugdíjasok és a diákok számára a Meló-Diák Iskolaszövetkezet és az Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!