Állásbörze rovat

2017.08.31. 11:45

Veszprémi Szakképzési Centrum

A Veszprémi Szakképzési Centrum 2015. július 1-jén kezdte meg működését hat tagintézménnyel, majd 2016 őszén további két – korábban nem állami iskolaként működő – intézmény átvételére került sor. A nyolc tagintézmény mintegy 4000 nappali tagozatos tanulóval és több mint 500 esti tagozatos tanulóval kezdi meg a 2017/2018-as tanévet.

A nyolc intézményében összesen 22 szakgimnáziumi ágazatban, 10 szakközépiskolai, valamint 3 szakiskolai szakmacsoportban folynak képzések, a Tapolca-Diszeli iskolánkban pedig Szakképzési Híd-osztályok is működnek.

Alapfeladatunknak tekintjük a szakmára, valamint az érettségire felkészítő magas színvonalú nevelő-oktató munka biztos hátterének megteremtését. A tanulóink által elért szakmai, kulturális és sport versenyeken elért eredmények rendszerint bizonyítják, hogy pedagógusaink jól végzik a rájuk bízott feladatokat.

Schindler Lászlóné, főigazgató

2015. július 1-je óta a Veszprémi Szakképzési Centrum vezetője.

A szakképzési centrumok létrehozásának legfőbb célja az volt, hogy az adott térségben található szakképző intézmények egymást erősítve, képzéseiket összehangolva, a munkaerő piaci igényeket kielégítve, kiegyensúlyozott gazdálkodást folytatva, folyamatos fejlődési pályára kerüljenek. Az elmúlt két tapasztalata alapján elmondható, hogy mindez csak a szakképzés fontos szereplőivel való szoros együttműködés révén valósítható meg. Ennek érdekében nagyon jó kapcsolatrendszert alakítottunk ki a különböző intézményfenntartónkkal, önkormányzatokkal, kamarákkal, vállalatokkal, tankerületekkel, a kormányhivatallal és a Pannon Egyetemmel, illetve egyéb piaci szereplőkkel, szervezetekkel.

A Veszprémi Szakképzési Centrum felnőttoktatási és a felnőttképzési tevékenységet is végez annak érdekében, hogy rugalmas iskolai rendszerű, valamint iskolarendszeren kívüli képzésekkel is ki tudjuk szolgálni a piaci igényeket.

Nyitottak vagyunk vállalatok, állami költségvetési szervek megkeresésére, együttműködünk dolgozói csoportok képzésében, valamint a duális szakképzés hatékony megvalósításában.

A felnőttképzés keretén belül az elmúlt évben több mint 500 fő képzését valósítottuk meg, akik így a munkaerőpiacon is hasznosítható OKJ-s szakképesítést vagy tanúsítványt szereztek. A legkülönbözőbb szakterületeken végeztük az alacsony képzettségűek, a fiatal pályakezdők és a tartós munkanélküliek oktatását.

Ma már elmondható, hogy az általános iskolából kilépő gyermekektől az érettségivel rendelkező tanulókon át egészen a dolgozó felnőttekig mindenki találhat nálunk képzési, továbbképzési lehetőséget.

Igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy az érdeklődők megismerhessék képzési kínálatunkat: iskolai nyílt napokat rendezünk, megjelenünk pályaválasztási kiállításokon, állásbörzéken, csatlakozunk a Szakmák Éjszakája és az Európai Szakképzési Hét rendezvényeihez, továbbá a nyomtatott és az elektronikus sajtóban rendszeresen hírt adunk a fontosabb eseményeinkről, eredményeinkről.

A Veszprémi Szakképzési Centrum tagintézményei és azok székhelye:

Elérhetőségeink:

8200 Veszprém, Eötvös Károly utca 1.

06-1/4455-040

Nézze meg, kik hirdetnek a III. Napló ÁLLÁSBÖRZÉN!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!