Állásbörze rovat

2017.07.27. 16:30

Újra itt a lehetőség, hogy munkaerőt találjanak

Kis cégeket és a régió legnagyobb munkaadóit is várják szeptember 27-ére, az immár harmadik alkalommal megrendezett Napló-állásbörzére a Veszprém Arénába.

Napló információ

A Pannon Lapok Társasága által koordinált, ingyenesen látogatható rendezvényen várhatóan több mint 40 kiállító vesz majd részt.

- Egyrészt az előző két állásbörzének nagyon jó visszhangja volt a munkáltatók részéről, másrészt a munkaerőpiaci helyzet nem sokat változott az elmúlt időszakban, ez indokolja, hogy ismét megrendezzük az állásbörzét – mondta el Ódor Péter, a rendezvény szervezője.

Az előző, második Napló-állásbörzére több ezren látogattak ki márciusban az arénába. Akkor a munkáltatók a fizikai munkásoktól a szakképzett, illetve diplomás munkavállalókig nagyon sok üres állást be tudtak tölteni a helyszíni jelentkezéseknek köszönhetően. A munkát keresők szempontjából, mivel a nyári szezonális munkák időszaka hamarosan lejár, az őszi börze jó lehetőséget kínál azoknak, akik éves állást szeretnének találni. A rendezvény helyszíne már hagyományosan a Veszprém Aréna lesz, és a börze szeptember 27-én, szerdán délelőtt 10 órakor kezdődik majd.

Az állásbörze szervezői most is várják azokat a kis-, közép- és nagyvállalatokat, amelyek megoldást keresnek az őket érintő munkaerő-

hiányra. Jelentkezni Ugray Adriánnál lehet a 06(20)591-6996-os telefonszámon vagy az [email protected] e-mail-címen. Mivel a kiállítói helyek korlátozottak, ha nem akarnak lemaradni a munkaerő-toborzási lehetőségről, jelentkezzenek minél előbb!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!