Ritka faj a Kis-Balatonnál

Az iszappadokon kőforgatók, százával füstös cankók és egy kis sziget belső vízén pörögve szedegető vékonycsőrű víztaposó (Phalaropus lobatus)

Vékonycsőrű víztaposót utoljára 2006. szeptember 18.-án láttam a Fertőújlaki Borsodi-dűlőben, akkor is két madár volt, mint most, de ez immáron hét éve! A legtöbbet itthon, három példányt a Jászkarajenői-halastónál figyeltem meg 1996. augusztus 17.-én!

Fotó: ifj. Vasuta Gábor

A vékonycsőrű víztaposó a Holarktisz sarkkör régióijának, a tundráknak és a szubarktikus táj költőfaja. Költőhelyéül a mohás, cserjés tundra törpenyíres környezetét választja, de megtelepszik a kisebb állóvizek, mocsarak réti növényzetei között is. Magyarországon szórványos átvonuló, a legtöbb megfigyelése augusztus és szeptember hónapokból származik. Európából az Arab-félsziget délkeleti részére, Szibériából pedig a Fülöp-szigetekre és Indonéziába vonul, egészen Új-Gineáig.

A partimadarak, vagy ahogy madarászok mondják a Limicolak között az egyedüli faj, ahol nem a hímek a színesebbek nászruhában, hanem pont fordítva a tojók. A kedves Olvasóval egy további élményt szeretnék megosztani e csodás madárfajjal kapcsolatban. 1994-ben az ajkai Zagytárózó az egyik legjobb madarászhelynek számított a környéken. Akkoriban az egyik kazettába ide hordták szippantós autók a pöcegödrökből a szennyvizet, a legjobb táplálkozó helyet nyújtva a vonuló parti madaraknak.

Abban az időben egy madarászbarátommal egy nászruhás tojó madarat, karnyújtásnyira tőlünk figyelhettünk órákon át. A madár soha nem láthatott embert, így nem is félt tőlünk. Mondanom sem kell akkoriban még nem volt fényképezőgépem, azóta se kerültem ilyen közel vékonycsőrű víztaposóhoz Kifelé jövet lábszárig merültünk a .-ban, de ilyen élmények után mit sem törődtünk ezzel.