Természet

2023.03.25. 14:18

Megreptettünk egy récepárt a Hosszúréten

A bakonyi város központjától pár percre van gyalog a Hosszúrét, ahol a Cuha-patak medrét követve hódlesre indultunk.

Rimányi Zita

Délelőtt még megúsztuk a túrát csapadék nélkül, és a fákon a rágcsálófogak faragványait figyelve az egyik helyen tőkésrécepárt is megcsodálhattunk, a zöldsapkás hímet és a tojót. Igyekeztünk óvatosan követni őket, miközben úsztak, de a túra gyermekrésztvevői annyira örültek látványuknak, hogy megijedtek, felröppenve elszárnyaltak előlünk. Ez látható videónkon, az úszás és az elröpülés, fotónkon pedig a Cuhának az a kanyarulata, ahol a récék tanyáztak.

Az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának munkatársai kutatóként hálóval kis állatkákat is gyűjtöttek a kiránduláson. Piócát, rákokat, hanyatt úszó poloskát és múzeumpedagógiai foglalkozás keretében ebben a kicsik is segédkezhettek. Ez ám az igazi biológiaóra, a szórakozva, tapasztalva tanulás! Nagyon élvezték, nézegették az átmenetileg dunsztosüvegbe került rovart, élőlénykéket. Megnyugtatták őket a szakemberek, később szabadon engedik a vizsgálat alá volt példányokat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!