Állatvilág

2015.10.21. 18:28

Állatorvosi rendelőbe és menhelyre is ellátogattak az óvodások

Ajka – Az ember és a kutya kapcsolatáról, valamint a felelős kutyatartásról is hasznos ismereteket szereztek a helyi Patakparti Óvoda Mazsola csoportjába járó gyerekek.

Marton Attila

Az intézményben az állatok világnapjához kapcsolódóan immár harmadik éve szerveztek programokat az apróságoknak.
A gyerekek kutyás terápiás foglalkozásokon vettek részt Papné Takács Ágnes óvodapedagógus vezetésével, valamint Kissné Laczay Ágnes terápiás kutyafelvezető és Alíz belga juhászkutya közreműködésével.

Az óvoda udvarán kutyás bemutatót is tartottak nyolc eb részvételével, köztük több terápiás kutya is bemutatta tudását. A program részeként gyűjtést szerveztek a Vahúr kutyamenhelyen élő kutyák megsegítésére. Antal Laura gyepmester felhívására Mazsola csoportba járó gyerekek szülei takarókat, állateledelt és játékokat adományozták, míg az egyik óvodás lelkes anyukája tizenhét meleg párna megvarrásával segítette az intézmény télre való felkészülését, mondta Papné Takács Ágnes.

Takarókat, állateledelt és játékokat is gyűjtöttek az óvodások a Vahúr kutyamenhelynek. Fotó: Patakparti Óvoda

A gyerekek ellátogattak a közelben található Ajkai Állatorvosi Központ rendelőjébe, is, ahol Szinesi András állatorvos révén megismerkedhettek a kutyatartás eszközeivel, az orvos gyógyító és betegségmegelőző munkájával, a gyógyítás eszközeivel.

A projekt keretében szervezett óvodán kívüli programok kiegészültek a témához kapcsolódó dalokkal, versekkel, mesékkel. A kicsiket megismertették a magyar kutyafajtákkal, valamint az óvodapedagógusok segítségéveltablót készítettek róluk, ahogyan az otthon velük élő házikedvencekről is, mondta a szakember. Az óvodások hulladékból pulikutyákat is barkácsoltak, fejlesztő játékokkal játszottak, valamint a csoport „könyvtárába" kutyás könyveket is gyűjtöttek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!