Állatos nap Ajkán: Fókuszban a felelősség

Fogadjunk örökbe árva kutyákat menhelyekről, és már a gyermek figyelmét is hívjuk fel a felelős állattartásra, erről beszélt egyebek mellett Antal Laura, az ajkai Vahur Állatvédő Egyesület vezetője az állatok napi rendezvényen, az elmúlt hétvégén, melyet rengeteg érdeklődővel és kitűnő hangulatban rendeztek meg.

Kovács Erika

Fotó: Balogh Akos

-Nálunk tulajdonképpen mindegyik nyílt nap, mert mindig adunk lehetőséget arra, hogy sétáltassák az árva kutyákat, megismerjék, aztán befogadják őket, fogalmazott Antal Laura. Hozzátette, nagyon fontosnak tartják, hogy folyamatosan bemutassák a menhelyet, a munkát, amit ott végeznek, miközben felhívják a figyelmet a felelős állattartásra, illetve arra, hogy kiemelten nagy jelentősége van annak, hogy mindenki a lehetőségeihez mérten és csak neki való négylábút válasszon. Ehhez érdemes kérni például a menhelyek, illetve kutyaiskolák vezetőinek a véleményét. Nagyon lényegesnek tekintik azt is, hogy találkozzanak az örökbeadott négylábúakkal és a gazdikkal, melyre szintén jó alkalmat kínálnak a nyílt napok.

Az országosan is példaértékűen működő ajkai menhely vezetője kiemelte, náluk alapvető, hogy mindent megbeszélnek, közölnek másokkal, így az örökbeadást, illetve minden új mentett kutyát kitesznek a közösségi oldalra, ahogy kiadásaikat, az adományokat és a számlákat is. Folyamatosan fejlesztenek, kifutókat építenek, kutyaházakat vesznek, festenek és mázolnak. A közösségi oldalon egyfolytában különleges ötletekkel rukkolnak elő, melyekkel rengeteg kutyát mentenek meg, illetve sok négylábú életét teszik jobbá. Antal Laura külön elismeréssel beszélt a menhely dolgozóiról, a rengeteg lelkes önkéntesről, mindannyian nagyon sokat segítenek.

Az állatok napján sok érdekes programmal, finomságokkal várták az érdeklődőket, a Kutyasétáltatás Veszprém pedig bemutatta, hogy mi mindenre képesek a kutyaiskolába járó négylábúak. Az emberek láthatták, minden a gazdin, illetve a szereteten és a nevelésen múlik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!