Baba

2008.07.15. 01:42

<u>A szeretet sugarai</u>

<b>Veszprém</b> - A szülővé válás folyamatairól, s a babával való megfelelő kommunikációról tartott előadást kismamáknak és más érdeklődőknek a közelmúltban <em>dr. Németh Tünde</em> szakorvos.

B. Virág Rita

Dr. Németh Tünde és csapata évek óta foglalkoznak a szülők és a baba közti kapcsolattartással, előadásának is azt a címet adta, hogy A szeretet sugarai: az anya-magzat-apa kommunikáció az egészséges fejlődés tükrében. 

A szakember elsősorban arra hívta fel a figyelmet, mennyire fontos, hogy a kismama a kilencedik hónap végére lelassuljon, erőt gyűjtsön, s rákészüljön a szülésre. 


A szakember hangsúlyozta, hogy az anyuka szokásai kihatnak majd a bébi életére is
(Fotó: Penovác Károly)


Kiemelte, a babával már a magzati korban lehet és kell is kommunikálni. A bébik bizony a tapintásra, a szagokra, a zajokra, hangokra reagálnak, sőt előfordul, hogy ők maguk kezdeményeznek. (Ezt látványos videófelvétellel prezentálta az előadó.) 

A kutatók azt is megállapították, hogy a csecsemők többsége a születés után olyan napi ritmusra áll be, amelyet az anyuka pocakjában megszokott, mert a magzati korban megélt emlékek különös fontossággal bírnak. 

Tehát, aki kismamaként sokat éjszakázott, annál sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a baba éjjel többször is felébred majd, mint annál, aki idejében lefeküdt, s igyekezett sokat pihenni.

Dr. Németh Tünde a szülővé válás folyamatairól is beszélt: a generációs együttlétek és a hagyományos szerepek megtartásának fontosságát hangsúlyozta. Egészségtelen minden terhet az anyára rakni  az anya és a baba szimbiózisán kívül nagyon sokat segít a helyes fejlődésben az apa megfelelő szerepe. 

Az édesapa a fogadóbizottság, külső és egyben megerősítő támogató, akivel közösen együtt kell egy szoros, hármas kapcsolatot felépíteni. A bébik fejlődésében kulcsszerep jut még a rendszerességnek, az állandóságnak, a napi ritmusnak, a biztonságnak és a rítusoknak is. 


A Gyermekszoba on-line képgalériát IDE kattintva érheti el. 

A Gyermekszoba rovatunkban megjelent cikkeket IDE kattintva olvashatják. 

Az ENTEO közösségi portálunk Gyermekszoba klubjához IDE kattintva csatlakozhat.  


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!