Baba

2008.07.29. 03:52

<u>A szoptatás világnapja</u>

<b>Ajka</b> - Augusztus elsejét 1992-ben nyilvánították a szoptatás világnapjának. Ezzel az Egészségügyi Világszervezet és az UNICEF átfogó programot indított a csecsemők egészséges táplálása érdekében.

Deák Dóra

Néhány évtizeddel ezelőtt még természetes volt, hogy a gyermeket minden alkalommal mellre tegyék, amikor jelzi, hogy éhes.

Később tudományos módszerekkel kiszámították, hogy egy átlagos csecsemőnek mennyi táplálékra és milyen gyakori szoptatásra van szüksége. Ezek alapján, minden csecsemőnek három, később négyóránként, a testsúlyának megfelelő mennyiségű tejet kellett adott idő alatt elfogyasztania.

Ennek a szemléletnek sajnos az lett a következménye, hogy egyre kevesebb anya tudott sikeresen szoptatni, (hiszen tudjuk, hogy ritka szoptatás esetén kevés tej termelődik) mind több kisbaba kapott a szükségesnél hamarabb tápszert vagy kiegészítő táplálékot.

Ha belegondolunk, hogy mi felnőttek is mennyire különbözünk, hogyan is lehetne egy csecsemőtől elvárni azt, hogy mindig annyit egyen, és olyan ütemben hízzon, mint átlagos kortársai.

Tekintsük gyermekünket önálló egyéniségnek! Bízzunk benne, hogy pontosan annyit fog enni, amennyire szüksége van. 

Az anyatej kb. két óra alatt kiürül a kisbaba gyomrából. A legtöbb baba a saját igényének megfelelően már az első hónapokban kialakít egy egyéni napirendet. A szopások közt eltelt idő akár napszakonként is változhat. 

Figyeljünk a kisbabánkra, próbáljunk alkalmazkodni szopási igényéhez! Ha így teszünk, a tejtermelés néhány hét alatt beáll arra a szintre, amire a kicsinek szüksége van.

Az igény szerinti szoptatás azonban nem jelenti azt, hogy a kisbabát egész nap szoptatni kell. A sírással, nyugtalansággal nem mindig az éhségét jelzi. Lehet, hogy csak az édesanyja közelségére, egy kis ringatásra, vagy éppen ellenkezőleg, nyugalomra vágyik.

A már kialakult napirend ellenére előfordul, hogy a csecsemő időnként a szokásosnál többször akar szopni. Ennek oka, hogy a gyermek fejlődésében ugrásszerű növekedés következett be, ezért hirtelen több táplálékot igényel. (6 hetes, 3 hónapos korban gyakori) 

Ilyenkor az anyatej mennyisége pár nap késéssel követi a baba szükségletét, amennyiben gyakrabban szoptatunk.

Néhány jó tanács a sikeres szoptatáshoz:

 - Szoptassa kisbabáját igény szerint! Kezdetben legalább napi 8-12 -szer. Az egészséges gyermek jelezni fogja, ha éhes. (A kis súlyú vagy beteg gyermeket két-három óránként kíméletesen fel kell ébreszteni és megszoptatni.)

- Éjszaka is szoptasson! Az anyatejet a szervezet gyorsan megemészti. Az első hetekben szinte biztos, hogy a baba éjszaka is megéhezik. Az éjszakai szoptatásnak nagy szerepe van abban, hogy elegendő tej termelődjön.

- Kiegészítést ne adjon! A 6 hónaposnál fiatalabb csecsemő szervezete éretlen arra, hogy más táplálékot megemésszen. A gyümölcs és főzelék korai adása meggátolja az anyatej tökéletes felszívódását, ami vashiányhoz vezethet. Ezen kívül a kiegészítő táplálék elveszi az étvágyat és a helyet az anyatejtől.

- Cumit, cumisüveget ne használjon! Ezek használata rontja a szopás technikáját. 

- Várja meg, hogy a baba az egyik mellből addig szopjon, amíg az kiürül, csak ezután kínálja oda a másikat! Így a gyermek elegendő zsírdús hátsó tejhez jut. 

- Ha bizonytalan, kérjen segítséget mielőtt tápszerhez nyúlna!

- Szoptatást támogató, jól fölkészült tanácsadó bármikor rendelkezésre áll.


Kiss Istvánné
kistérségi vezető védőnő
ÁNTSZ Ajkai Kistérségi Intézete


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!