Baba

2008.07.15. 01:34

<u>Kiváló összehangolásból is</u>

Pontos, tárgyilagos, felkészült, alapos -ezekkel a jelzőkkel <em>Krizsó Szilviát</em> kollégái jellemzik, akikkel a Pulitzer-emlékdíjas műsort készíti.

Dallos Zsuzsa

Barátai szerint a magánéletben vidám, kedves, figyelmes és könnyed. A hírek kilencven százalékát férfiak fogalmazzák, viszont negyven százalékát a nők tálalják, merthogy azt képzelik, ők a sok rosszat is kedvesen, elfogadhatóbban tudják előadni. 

Krizsó Szilvia nem ilyen: bármelyik nagy nemzetközi hírmagazin férfi tagjaival szemben megállná a versenyt. Nem véletlen, hogy a magyar médiában szinte az összes szakmai díjat megkapta már. Pályája csúcsán viszont megszülte kislányát, Lucát.

- Az anyasággal minden megváltozott az életemben. Minden eltörpül Luca mellett.  Bármiről lemondok, színházról, hangversenyről, kirándulásról, csak hogy Lucával lehessek. 

A magam számára is meglepetés, hogy ráadásul nem is érzem ezeket lemondásnak. Pontosan tudom, a személyiség kialakulása szempontjából  az első három esztendő a legfontosabb, mert meghatározza egész életét. 

Mindent megteszek azért, hogy Luca kiegyensúlyozott, boldog emberré váljék. Minden napra kitalálok fejlesztő játékokat, furulyázok neki, énekelünk, tornázunk. Elmondom vagy százszor, hogy mennyire szeretem. 

Máris visszakapom ezt: Luca ügyes, érdeklődő, nyitott, kitűnően kommunikál. Gyakran vagyunk társaságban, néha csak úgy eszébe jut, és odasúgja, szeretlek. Ilyenkor aztán elolvadok.


Krizsó Szilvia minden szabad percét két és fél éves lányával tölti, Lucát mindenhová magával viszi
(Fotó: Orosz Péter)

Szilvia tudatos nő, rajong a munkájáért is, nem csoda, hogy  feladatait sikerül összeegyeztetnie az anyasággal.

- Minden szabad percemet Lucával töltöm, minden programomat hozzá igazítom. Ahová csak lehet, viszem magammal, és ő ezért nagyon hálás.  Szerencsére találtunk egy nagyon kedves bébiszittert, akire nyugodtan hagyhatom a lányom, de szerencsés vagyok, a munkám  egy részét otthon is elvégezhetem, így viszonylag kevés időt töltünk távol egymástól. Ha pedig mégis el kell mennem, az édesapjával hatalmas szerelemben vannak. 

Humorérzékének egy részét az apjától örökölte, ő teljesen természetesen kerül minden társaság középpontjába, mert csak úgy dőlnek belőle a poénok. A szereplési vágyát viszont inkább tőlem szerezhette, élvezi, ha mindenki rá figyel  meséli a büszke mama, aki arra a kérdésre, hogy megajándékozzák-e Lucát a legnagyobb dologgal, egy kistestvérrel, őszinte választ ad.

A férjem nagyon szeretne legalább még egy olyan jól sikerült gyermeket, mint amilyen Luca, de én abszolút monogám vagyok, nehezen tudom elképzelni, hogyan tudnék ugyanennyire szeretni még egy másik babát.  

Ráadásul Luca valóban annyira jól sikerült, hogy félnék egy esetleges összehasonlítástól. Egyelőre... Luca ősszel közösségbe megy, majd meglátjuk, hogyan alakul a dolog.


A Gyermekszoba on-line képgalériát IDE kattintva érheti el. 

A Gyermekszoba rovatunkban megjelent cikkeket IDE kattintva olvashatják. 

Az ENTEO közösségi portálunk Gyermekszoba klubjához IDE kattintva csatlakozhat.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!