Badacsonytomaj

2014.07.24. 17:10

Hova tűnt az ajándékba kapott szélmalom?

Badacsonytomaj - Ugye nem lopták el a badacsonytomaji körforgalom közepéről a lengyel barátainktól ajándékba kapott szélmalmot? Négy csúnya szögvas árválkodik a helyén. Talán felújításra vár valamelyik műhelyben? - kérdezi sms-ben egyik hűséges levelezőnk, András Budapestről.

Szijártó János

András mindig csak a keresztnevét írja meg, továbbá az is jellemző rá, hogy Hajrá Badacsony! felkiáltással köszön el, tehát nyilvánvalóan a balatoni településnek szurkol, figyeli és kommentálja az ott tapasztaltakat. Kérdését továbbítottuk Krisztin N. László polgármesternek, akitől megtudtuk, a képviselő-testület távolíttatta el az ajándékba kapott szélmalmot a badacsonytomaji körforgalom közepéről.

A polgármester megnyugtatta az elektronikus üzenet küldőjét, hogy nem lopták el a szélmalmot. Egyszerűen azért távolították el, mert úgy ítélték meg, hogy az nem illik oda.

Azt ígérte, keresnek a szélmalom számára más, a jelenleginél jobb helyet. A négy kiálló szögvas a tartószerkezet része volt, rövidesen azokat is elviszik onnan, mire cikkünk megjelenik, lehet, már nem is csúfoskodnak ott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!