Bakonyszentkirály

2016.03.02. 11:54

A kistelepülések veszítettek súlyukból Csillag Zoltán szerint

Bakonyszentkirály – Kistelepülésként nem tudnak meghatározóak lenni, azonban az elmúlt években példás együttműködést alakítottak ki a szomszédos Bakonyoszloppal és Csesznekkel. Csillag Zoltán polgármester szerint összefogással tovább juthatnak.

Kutasi Zsófia

A három település együttműködése még a közös községi tanács idejére vezethető vissza. Azóta próbáltak külön önállósodni, de ahhoz, hogy eredményeket érjenek el, szükséges az összefogás. Egymásra utaltak azért is, mert intézményeik közös tulajdonúak és fenntartásúak, így a Békefi Antal Általános Iskola, a Kerekerdő óvoda és az orvosi rendelő, amely ma már egészségházként üzemel.

Tovább erősödött az együttműködés, amikor 2013-ban a körjegyzőséget felváltotta a közös önkormányzati hivatal, amelyhez csatlakozott Bakonynána és Porva is.

A polgármester úgy véli, Bakonyszentkirály élhető település, jó földrajzi elhelyezkedéssel és adottságokkal; negyven kilométeren belül elérhető Győr, Veszprém és Mór is, ahol, aki szeretne dolgozni, megtalálhatja a lehetőségeket. Helyben, tény és való, hogy kevés a munkahely, mint minden kistelepülésen.

Csillag Zoltán 2002 óta polgármester, az önkormányzat az elmúlt három ciklus alatt a szükségleteket és a lehetőségeket figyelembe véve pályázott fejlesztésekre. Így épült meg többek között a partfal.   Az utak, utcák rendben vannak, egy önkormányzati út van, amelyet még nem újítottak fel, de ahol lehet, szeretnék felújítani többek között a járdákat, csapadékvíz-elvezetőket. Tervben van a sportöltöző tetejének cseréje, buszmegállók átépítése. Tavaly pályázaton tizenhétmillió forintot nyertek a közös hivatal felújítására.

– Az érdekérvényesítés csak úgy működhet, ha egy nagyobb térség több települése összefogva, együtt hallatja a hangját – fogalmazott Csillag Zoltán (Fotó: Kutasi Zsófia)

A cél egy hangulatos településkép kialakítása, ehhez járulnak hozzá a kőből kirakott utcanévtáblák is. A Bálint parkban játszótér épült, amit a tervek szerint szintén bővítenének. Csillag Zoltán szerint fontos, hogy stabilan működnek az intézmények. Ahhoz, hogy az iskola működjön, erőn felül kellett vállalnia a terheket a három településnek. 2002 óta szeretnének tornatermet építeni, de ez idáig nem tudtak érdemi forrást találni.

A polgármester szerint a jelenlegi pályázati forrásokból a nagyobb városok tudnak profitálni, a kisebb települések számára nincsenek kedvező konstrukciók.  A településképet meghatározó épületek felújítása kapcsán pályáznak, így a művelődési házat tudják kívülről szépíteni, holott a belső felújítás lenne indokolt.

– A kistelepülések veszítettek a súlyukból, érdekérvényesítő képességükből. Nincs elegendő összhang és együttműködés a települések között, mindenki próbálja a saját érdekeit képviselni, de van egy szint, ami alatt túl kicsik vagyunk. Az érdekérvényesítés csak úgy működhet, ha egy nagyobb térség több települése összefogva, együtt hallatja a hangját. Turisztikai pályázatoknál például jó példa erre a konzorciumi együttműködés – fogalmazott Csillag Zoltán.

Mint a legtöbb faluban, Bakonyszentkirályon is elindult egy elnéptelenedési és elöregedési folyamat, ami az elmúlt három ciklusban tíz százalék volt. Jelenleg nyolcszázhatvanan élnek a településen, egyre kevesebb a fiatal.

A hagyományok rendkívül fontosan az apadó népesség körében is. Idén húszéves a Szentkirály Szövetség, amelynek Bakonyszentkirály oszlopos tagja. Minden évben jelentős programokkal, fellépésekkel készülnek az ünnepre. Aktív résztvevői a helyi rendezvényeknek az Erzsébet Nyugdíjasklub tagjai is.

– Fontosnak tartom a tisztelgést az ősök előtt. Ők teremtették meg a mai létünk alapjait, tehát mindent – emelte ki Csillag Zoltán.

Triebl Antónia, a Vámhegy Egyesület – Zörög Néptáncegyüttes egyik alapítója (Fotó: Kutasi Zsófia)

A faluban annak ellenére, hogy kevés a fiatal, többen közülük aktív közösségi életet élnek. Közéjük tartozik Triebl Antónia is, a Vámhegy Egyesület – Zörög Néptáncegyüttes egyik alapítója. A huszonhárom éves Antónia tizennyolc éve táncol, az együttes alapítóival úgy gondolták, mint egyesület nagyobb lehetőségeik vannak. Egy éve alakultak, azóta is minden héten találkoznak a fiatalok, akik Csesznekről, Rédéről, Bakonyszentkirályról és Zircről is érkeznek. A bázis hat-hét pár. A néptánc és a hagyományok szeretete inspirálja őket, szeretnék a fiataloknak, gyerekeknek is átadni a tudásukat, fellépéseiken pedig a közönségnek megmutatni azokat az értékeket, amelyeket ápolnak és őriznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!