Bakonytamási

2015.09.04. 14:27

Jókai-emlékhelyet avattak Hathalompusztán

Bakonytamási, Hathalompuszta - A neves íróra, Jókai Mórra emlékeztek első hathalompusztai látogatásának 125. évfordulója alkalmából.

Polgár Bettina

Az eseményen felelevenítették Jókai Mór helyi látogatásait, részleteket olvastak fel az ismert irodalmár Hathalompusztára írt leveleiből. A Jókai-emlékhely leleplezését követően koszorúzással és faültetéssel zárták az ünnepséget, melyen közreműködött Bakonytamási énekkara is.

fotó: Polgár Tibor

– Jókai Mórt rokoni szálak kötötték Hatalompusztához, ugyanis a településen élő Ihász Lajos vette feleségül az író unokahúgát, Jókai Etelkát 1889-ben – tudtuk meg Németh Tibor könyvtárostól. – Az irodalmár első látogatását 1890 pünkösdjén tette a községben, melyet még két további vendégeskedés követett. Jókai 1899-ben újraházasodott, Nagy Bella személyében egy 20 esztendős színésznőt vett feleségül. Az író ekkor 75 éves volt, a köztük lévő 55 év korkülönbség pedig ledöbbentette a rokonságát, melynek egy része ellene fordult. A hathalompusztaiak azonban Jókai mellé álltak és meghívták magukhoz. Fennmaradt egy levélrészlet, melyben az irodalmár úgy fogalmazott: a legkiemelkedőbb, legkedvesebb élményei közé tartoztak a községben eltöl-tött napok. Hathalompuszta a nyugalom szigete volt számára – fűzte hozzá a könyvtáros.

Németh Károly, Bakonytamási polgármestere kiemelte, az emlékhelyet a helyi önkormányzat hozta létre a Jókay Alapítvány támogatásával, ez az ünnepség pedig szervesen illeszkedett azon kulturális és helytörténeti események sorába, melyeket az utóbbi időszakban hagyományőrző céllal rendeztek a településen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!