Bakonytamási

2016.06.06. 17:40

Ördög A. Róbert helytörténeti könyve

Bakonytamási - Ördög A. Róbert költő öt verseskötete után most egy helytörténeti könyvet ír, nagyszüleire emlékezve.

Balla Emőke

Ördög A. Róbert a tököli börtönben született, onnan állami gondozásba, intézetbe került. Kilencéves korában pártfogókra lelt. Azt, hogy intézeti gyerekként nem kallódott el, nem került az utcára, az Adorján és a Bozzay családnak köszönheti, mondta. Ők adtak otthont számára, támogatták őt.

- Másnak egyértelmű, mit jelent a család, nekem nem volt elképzelésem róla. A gici gyógypedagógiai intézetből jött gyerekeken van egy stigma, egy örök életre szóló pecsét. Az intézetből kikerülve engem az Adorján és Bozzay család úgy fogadott, mint a kisfiát; sokat meséltek a család történetéről, az életükről. Meséltek nagyapa beszálló vendéglőjéről, amit száz évvel ezelőtt, 1916-ban nyitott meg. Próbáltam elképzelni, milyen lehetett. Egyre inkább érdekelt, mindent kikutattam a levéltárból, különböző iratokból. Nagyapának nagy kapcsolatrendszere volt, kereskedelmi kapcsolatai révén Svájcba, Németországba, Olaszországba, az Egyesült Államokba is eljutott.

Ördög A. Róbert megtudta, a vendéglő már egy 1857-es térképen is látszik, a terület a pannonhalmi főapátság és Batthyány család birtoka volt, később a Glatz családé. Az egykori vendéglő történetéről készül a szerző első helytörténeti könyve, mely korabeli dokumentumokat, beszélgetéseket, emlékezéseket, családi fotókat tartalmaz. Bemutatja az akkori életet, a vendéglőt, vendégszobákat, a kocsiszínt, nagyapja gazdálkodását. Ördög A. Róbert azt mondja, szívügye a kötet megjelentetése, hiszen ezzel is szeretne emléket állítani családjának, nagyapjának, de emléktábla állítását is szorgalmazza.

A szerző elmondta, a most készülő tényfeltáró, helytörténeti kötetéhez Ágh István Kossuth-díjas költő, író, műfordító írt ajánló sorokat. A kézirat szerkesztése, tördelése, nyomása után a kötet várhatóan ősszel jelenik meg.

- Nagy hála van a szívemben a pártfogóim, segítőim iránt, de köszönettel tartozom Bakonytamásinak is, ahol tízéves koromtól élek, ahol otthonra leltem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!