Balatonalmádi

2012.01.29. 15:33

Elfogadott beszámoló

Balatonkenese - A testület elfogadta a közművelődési intézmény tavalyi évéről szóló beszámolót, és döntöttek arról is, hogy a közszolgáltatásokról szóló önkormányzati rendeleten nem módosítanak, azaz nem változtatik az idei évben a lakossági hulladékszállítási díj.

Halmos György

A testület megtárgyalta a szociális bérlakások állapotával kapcsolatos tájékoztatót és úgy határoztak, nem végeztetnek jelentősebb állagmegóvó beruházásokat a szociális szolgálati lakásokon. Megbízták a városgondnokságot, hogy készítsen felmérést a kisebb jellegű karbantartási munkákra. Hosszas vita után döntés született arról is, hogy az ifjúsági labdarúgócsapatok kivételével más nem vehet igénybe kedvezményt az iskola sportcsarnokának használatára, óránként négyezer forintot kell fizetni, ezt az összeget egyébként a tavalyihoz képest nem emelték. Arról is határozat született, hogy a közeljövőben tárgyalásokat folytatnak azzal a vállalkozóval, aki játék és kalandpark kialakítását, üzemeltetését tervezi a Balatonkenesén. Egyhangú szavazással döntöttek a képviselők arról, hogy ismét kiírják az aljegyzői állásra a pályázatot. Az aljegyzői állás betöltésére már kétszer írtak ki pályázatot, azonban nem sikerült aljegyzőt választani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!