Balatonalmádi

2012.04.20. 06:05

Nyelvtudásukról adtak számot

Balatonfűzfő - Csaknem kilencven diák vett részt a megyei szakközépiskolák számára immár nyolcadik alkalommal megrendezett nyelvi versenyen az Öveges József Szakképző Iskolában, ami azt mutatja, hogy a megmérettetés évről-évre egyre népszerűbb, nagyobb rangja van a szakiskolák körében.

Halmos György

A diákok két kategóriában (9. nyelvi előkészítő és 10. általános szak, illetve 10. nyelvi előkészítő és 11. általános szak) mérték össze tudásukat angol és német nyelvből – tájékoztatott Varga Anikó, a verseny szervezője. A rendezvényre a megye minden térségéből érkeztek versenyzők, legtöbben a vendéglátó intézményből, a pápai gazdasági, veszprémi közgazdasági szakközépiskolából, a Séf-ből, illetve a Jendrassik-Venesz szakközépiskolából érkeztek.

- A versenyt tulajdonképpen egy próba érettségiként is fel lehet fogni, a diákok itt rutint szerezhetnek a vizsga előtt – tette hozzá Varga Anikó. Az indulóknak írásbeli és szóbeli feladatokat kellett megoldani, előbbiben szövegértés, nyelvhelyesség, és hallott szöveg értékelése, utóbbiban képleírás és szituációs feladatokban kellett helyt állni.

A verseny fődíjait, nyolcvan órás nyelvtanfolyamot angolból és németből is a második kategória legjobbjai vehették át, vagyis a 90 százalékot elért Lengyel Dániel (Öveges, felkészítő: Tene Árpádné), illetve a 83 százalékkal első helyen végzett Lőkös László (Jendrassik, felkészítő: Gyimesi Ildikó).

Az egyes kategóriát angolból Róth András (Bánki, felkészítő: Imréné Bajczi Erzsébet), németből pedig Bognár Bence (Faller, felkészítő: Kanyó Krisztina) nyerte meg.  A versenyen kategóriánként az öt legjobb eredményt elérő fiatal vehetett át ajándékot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!