Balatonalmádi

2016.02.16. 20:59

A sztárvilág és Hollywood volt a fókuszbana Valentin-napi bálon

Balatonalmádi - Tematikus bállal ünnepelték a Valentin-napot a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumban.

Marton Attila

Az intézményben huszonhat éve rendezik meg a hagyományos Valentin-bált, az angolszász szokások ápolása kiemelt feladatunk, mondta Dudásné Pirik Mariann igazgató. Korábban a Valentin-nap jegyében szervezték a bált, idén először tematikus nevet adtak neki, Hollywoodot és a sztárvilágot idézték meg. A tematika megjelent az iskola aulájának és tantermeinek díszítésében, a diákok báli ruházatában és a zenében is.

Az ötlet a diákönkormányzaté volt, és a megvalósításban is nagy szerepet vállaltak. A tematikus termekben különböző feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak. A bálon az egyes évfolyamok tanulói lehetőséget kaptak, hogy egymással és tanáraikkal kötetlen környezetben, tanórán kívül töltsék el közösen az időt. A diákok egymás szórakoztatására programokkal, míg az iskola pedagógusai énekekkel és kvízjátékokkal készültek. A mulatságon a diákok szavazatai alapján Kánai Zóra lett a bálkirálynő, Németh Andor a bálkirály.

Az igazgatónő elmondta, mivel a diákok körében nagy sikert aratott a tematikus bál, ezért jövőre a megújult tartalommal szeretnénk továbbvinni a hagyományos rendezvényt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!