Bulivan

2012.11.28. 19:55

Nagy bulit ígér a Tankcsapda

Veszprém - A Tankcsapda rockegyüttes koncertje teszi próbára a Veszprém Aréna falait december 8-án, szombaton. A kétórás bulin új lemezük dalaiból is játszik a zenekar.

Napló

Az immár huszonhárom esztendeje, 1989 februárjában alapított és máig az egyik legnépszerűbb hazai együttes idén ősszel indult neki ismét, hogy bejárja az ország legnagyobb csarnokait. Eddigi három teltházas rendezvényük bizonyítja, hogy jó döntést hoztak, amikor útjára indították az arénaturnét.





A veszprémi találkozón a közönség az új lemezből is ízelítőt kap (Fotó: Bakó Csaba)


A Rock a nevem elnevezésű koncertsorozat veszprémi állomásán a debreceni együttes az Arénában lép fel. A rocktrió mellett a fiatal punk-rock generációt képviselő The Grenma, a punk-rock keményebb oldalát képviselő Alvin és a Mókusok, és a rock-metal fanatikusokból álló Depresszió is eljön. Az est csúcspontja persze kétségtelenül a Tankcsapda színpadra lépése lesz, akik három évvel legutóbbi hanglemezük után, november 8-án jelentették meg új albumukat.

A Rockmaffia Debrecen című korong 36 óra alatt aranylemez lett. A csaknem kétórás találkozón a közönség az új lemezből is ízelítőt kap.A koncertre jegyek a Napló veszprémi ügyfélszolgálati irodájában vásárolhatók a Szabadság téren. Hűségkártyával rendelkező olvasóink a jegy árából ötszáz forint kedvezményt kapnak. 





Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!