Balatonfüred

2012.03.26. 05:23

Gyümölcsöző természetvédelem

Csopak - „Őrizd meg a jövődet Gyümölcsoltó Boldogasszony napján” jelszóval országos mozgalom indult az őshonos gyümölcsfáink megőrzéséért, amelyhez a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság is csatlakozott.

Tremmer Tamás

Zala és Vas megyei civilek felhívására több magyarországi településen ültettek ritka gyümölcsfákat Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, március 25-én. A kezdeményezést a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) is támogatta, hiszen valamennyiünk érdeke, hogy a Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták, illetve tájfajták fennmaradjanak, újrahonosodjanak.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban számos helyen vannak még régi gyümölcsösök, útmenti gyümölcsfasorok. Ezekre a gyümölcsökre jellemző, hogy rendkívül mozaikosan, általában szőlőkkel, gyepekkel, szántókkal, kisebb-nagyobb erdőfoltokkal együtt fordulnak elő, sokszor kis területen, néhány száz négyzetméteren. Az ezekben a gyümölcsösökben található régi gyümölcsfajták rendkívül veszélyeztetettek, hiszen az új telepítések vagy pótlások leggyakrabban világfajtákkal történnek, mivel a faiskolák ezeket a fajtákat kínálják leginkább. A tájfajták ritkulása, kipusztulása, az adott gyümölcsfajon belül a génkészlet beszűkülését, a faj életrevalóságának csökkenését vonja maga után.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság az elmúlt évtizedben is megpróbált a régi gyümölcsfajtákért tenni valamit, ezért Csopakon az igazgatóság székházának kertjében számos régi gyümölcsfajt és fajtát (pl. fehércseresznye, borízű cseresznye, osztrák körte, szüreti körte, üvegalma, kései szilva, cukormeggy) telepített. Természetes hát, hogy e felhíváshoz is csatlakoztak. Az elmúlt héten további régi gyümölcsfajtát (például házi berkenye, fehérszilva, zöld ringló, árpával érő körte, szegfű körte, húsvéti rozmaring alma, bőralma, nagytermésű húsos som) telepítettek a csopaki székház-, a zalaegerszegi irodaház kertjében, a Salföldi majorban, és a tihanyi Levendula Háznál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!