Balatonfüred

2013.02.10. 12:55

Balatonfüred kiegyensúlyozott gazdasági év elé néz

A várható források és a tervezett kiadások alapján Balatonfüred kiegyensúlyozott gazdasági év elé néz az idén, állította dr. Bóka István a képviselő-testület múlt heti ülésén, a költségvetés első fordulós tárgyalásán.

Győrffy Árpád

A polgármester szerint hasonló helyzetre számíthatnak jövőre is, ha nem változik az önkormányzatok központi finanszírozási rendszere. A kiemelt célok közé sorolta a megfelelő önerő biztosítását illetve tervezését az útfelújítások folytatásához, a sportberuházásokhoz, valamint a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) biomassza felhasználással, közvilágítás korszerűsítéssel kapcsolatos pályázataihoz.Bóka István elmondta azt is, hogy több projektet közösen valósítanának meg a Széchenyi iskolát fenntartó Pannonhalmi Bencés Apátsággal. A szóbeli egyeztetés alapján az apátság az önrészek felét vállalná.

A képviselők módosították az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát, többek között elfogadták a munkatervet, a tavalyi turisztikai szezonról szóló beszámolót, rendeletet alkottak a Human papilloma vírus elleni védőoltás támogatásáról.

A testület döntött arról is, hogy önként vállalt feladatként továbbra is önkormányzati fenntartásban működtetik a járóbeteg szakellátást, elterjedt nevén az SZTK-át. A döntés kiterjed az eddig is vállalkozási formában működő rendelések, szolgáltatások feltételeinek a biztosítására is.

Röviden már írtunk arról, hogy a város önkormányzata szoborral állít emléket Bujtor István színművésznek, aki szorosan kötődött Füredhez és a Balatonhoz, többek között itt forgatta az "Ötvös Csöpi-filmeket" és több vitorlásversenyt is nyert. Farkas Ádám Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását május 5-én, a 2009 szeptemberében elhunyt színművész 71. születésnapján állítják fel a Vitorlás téren. A mintegy tizenhárommillió forintos költség túlnyomó részét támogatók biztosítják, a város ötmillió forinttal járul hozzá a kiadásokhoz.

Schindele György, az illetékes bizottság elnöke bejelentette, hogy a polgármester és minden képviselő időben eleget tett a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!