Balatonfüred

2013.05.12. 15:20

Jól szerepeltek az olaszrizlingek

Balatonfüred - Csütörtökön és pénteken tartották meg a XXII. városi borversenyt, melyre 340 bort neveztek be. Az eredményeket és a díjakat vasárnap este adták át.

Varga Ibolya

Müller István, a verseny főszervezője tájékoztatta  a díjátadás résztvevőit a történtekről. Elmondta: a verseny mindkét napján négy, gyakorló és magasan képzett borászokból álló bizottság bírálta a beküldött mintákat. Az első napon Janky Ferenc, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, a másodikon a Kállay Miklós, az egyetem borászati tanszékének tanszékvezető tanára látta el a zsűrielnöki feladatokat és az egyik bizottságot közvetlenül irányították.

A zsűritagok mindkét napon értékelték az aznapi kóstolást. Örömmel állapítoták meg, hogy  kezelési hiba miatt egyetlen bort sem kellett kizárni. Ebben az évben is a legtöbb versenybe küldött bor olaszrizling volt, de azt mégis megjegyezték, hogy a legjobban szereplők között is igen szép számban megtaláljuk ezt a fajtát. A legmagasabb pontszámot elért bor is olaszrizling és az összes aranyérem közül tizenötöt érdemelt meg.

A bírák  két nagy aranyérmet adtak ki, melyet Dobosi Dániel és a Cse-Ki-Bor Bt. érdemelt, harminckilenc aranyérmet, 194 ezüstöt, 99 bronzot és hat  oklevelet ítéltek oda. Az év bortermelője címet Mészáros József kapta meg, aki korábban már kiérdemelte ezt a díjat. A versenyen legjobban szerepelt olaszrizlingek közül később választják meg  Füred borát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!