Balatonfüred

2015.02.16. 06:56

Pálffy szerint Magyarországon liberális demokrácia van

Angela Merkelnek el kell magyarázni, hogy mit jelent az illiberális demokrácia- mondta Pálffy István. A volt televíziós szerint ugyanis nyugati szóhasználat szerint Magyarországon igenis liberális demokrácia van.

Prevics Éva

A szegény és betegségektől sújtott Európától a megváltozott munkaerkölcsű nyugatig vázolta a korszakok jellemzőit balatonfüredi előadásán Pálffy István. Az idők során fejlődő pályán száguldó Európa elvesztette útközben a lényeget, ezért a helyzete válságos. Erről szólt az Európa-szakértő, volt televíziós előadása.

A 15. századi Európa szegény, betegségektől sújtott térség volt, kicsi és sűrűn lakott városokkal. A bűnözés négyszer, helyenként tízszer nagyobb volt, mint Amerikában a legrosszabb időkben- kezdte a mondandóját Pálffy István.

Aztán az 1400-as évek végén a tagoltság hatására elindult egy verseny, ez pedig a fejlődés útjára irányította a térséget. Erősödött a tulajdon, a tudomány, valamint a fogyasztás és a hit szerepe.

Fotó: a szerző

Mára átalakult a helyzet. Nyugaton a munka erkölcse megváltozott. Versenyhelyzetnek nem vagyunk kitéve, a legtöbben bérből és fizetésből élnek. Nem vagyunk már a termelő eszközök tulajdonosai sem. A tudomány, például az orvostudomány sokszor lobbiharcok közt lebeg, egyik nap még egészségesnek ítél valamit, másnap már nem.

Egyre kevesebbet imádkozik és dolgozik az európai ember. Ám annál többet fogyaszt és hitelt vesz fel-zárta előadását Pálffy.

Az Európa- szakértő nézői kérdésre beszélt a liberális és illiberális demokrácia kifejezésekről is. Szerinte amit a határon túl liberális demokráciának hívnak, az van nálunk. A nyugati szóhasználat szerint tehát itthon liberális demokrácia működik. Mi azért nem nevezzük annak, mert a liberalizmus Magyarországon nem vált be, sőt romlást, pusztulást, szegénységet okozott. Angela Merkelnek el kell magyarázni, mi az az illiberalizmus, hiszen nem ismeri ezt a szót, azért is mondta, hogy nem tudja értelmezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!