Balatonfüred

2016.05.20. 09:05

Aikidósok Balatonfüreden

Különleges élményben lehetett része a harcművészet kedvelőinek pünkösd hétvégéjén, ugyanis Anita Köhler, 6. danos mester látogatott el hazánkba. Ritterodesz Adrián, a Ten Shin Kai szakmai vezetőjének meghívására érkezett Balatonfüredre, majd két napos edzőtábor keretében adta át tudásának egy részét a magyar aikidókáknak.

A német Anita Köhler olyan nemzetközileg elismert mesterektől tanulta az aikidót, mint a francia Christian Tissier vagy a japán Inaba Sensei. Jelenleg ő a Német Aikidó Szövetség Elnöke, ezen kívül több helyen (Mainz, Mannheim) is működtet dojot.

Fotó: Iványi Luca

A tábor elején az alapmozgásokat mutatta be, amelyek stílustól függetlenek. Felhívta a figyelmet az Aikira (lényegében arról van szó, hogy harc közben két ember fizikai kapcsolatát hogyan befolyásolják érzékeik, gondolataik és érzelmeik), valamint hangsúlyozta a spirális mozgások jelentőségét. Több technika bemutatásával is szemléltette a fizikai kontaktus fontosságát, kiemelve, hogy a mozgásokat az egész testnek kell végeznie, nem csak a kéznek. A színes programba befért még a fegyveres edzés is, így első nap karddal, második napon pedig jo-val gyakorolhattak a részvevők. Végül betekintést nyertek a kyoshoba, azaz az idegpontokat felhasználó technikákba.

A mester elutazása előtt, lehetőségem volt feltenni néhány kérdést, amelyre örömmel válaszolt.

- Mióta aikidózol?

- Közel harminc éve.

- Miért? Úgy értem, miért éppen az aikidó?

- Nagyon jó kérdés. Teljesen elvarázsolt az aikidó mozgása. Amikor először kipróbáltam, azt éreztem, hogy még, tovább akarom tanulni. Emellett nagyon tetszik a szellemisége és az egyensúly, amelyet megteremteni igyekszik a test és a lélek között.

- Sportoltál korábban mást is?

- Ó, hát persze. Egészen pici gyerekként tornáztam, aztán különböző táncokat is kipróbáltam, de majdnem minden sportba belefogtam. Ezeket csináltam egy ideig, aztán abbahagytam. Amikor elkezdtem az aikidót, többen is azt gondolták, hogy ez is csak egy fellángolás, de nem lett igazuk.

- Mit tervezel a jövőben?

- Az aiki útját szeretném járni. Az aikidót már megismertem, nem akarom elhagyni, de szeretném megismerni és minél inkább beleásni magam az aikiba is.

- Milyen volt itt nálunk? Tetszett Magyarország?

- Korábban még soha nem jártam Magyarországon, most vagyok itt először, és nagyon tetszett. Az emberek kedvesek és rendkívül barátságosak. Az ország pedig gyönyörű, még a meglehetősen esős időjárás sem von le semmit a szépségéből.

- Mit gondolsz, visszatérsz még hozzánk?

- Természetesen. Mindig örömmel tölt el, ha valaki kíváncsi arra, amit tanítok. Nagyon jó volt veletek együtt dolgozni. Remélem, hogy tartjuk majd a kapcsolatot és egy kiváló, hosszú távú együttműködésnek volt ez a kezdete.

Dr. Kaveczki Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!