Balatonfüred

2016.06.07. 19:00

Nem tárgyalás, hanem ítélkezés volt

Balatonfüred - A kilencvenhat évvel ezelőtt aláírt trianoni békeszerződésre emlékeztek a Kovászna parkban a napokban, ahol a református iskola adott műsort.

Kekk Sára

Az önkormányzat szervezésében és a balatonfüredi Radnóti Miklós Általános Iskola diákjainak, valamint a Balatonfüred Néptáncegyüttes közreműködésével az 1920. június 4-én aláírt békediktátum évfordulójára emlékeztek a balatonfürediek a Kovászna parkban.

A Balatonfüredi Néptáncegyüttes is fellépett a megemlékezésen
Fotó: Kekk Sára

Az első világháború után a versailles-i kis Trianon-palotában írta alá Magyarország az első világháborút lezáró békediktátumot. A vesztes oldalon álló Magyarország kétharmad részét elcsatolták, és ezzel hárommillió magyar rekedt határon kívül és került kisebbségbe. A rendezvény szónoka, Szidiropulosz Archimédesz történész, szociológus megemlékező beszédében elmondta, bár már 1919-ben elkezdődtek a tárgyalások a versailles-i kastélyban, ezeket mégis inkább ítéleteknek nevezné. Mint mondta, akkor olyan nemzetek ítélkeztek mások felett, akik maguk is okozói voltak a háborúnak. Beszédében Szekfű Gyulától idézett: A mi hibánk nem az, hogy védekeztünk és fegyverkeztünk, sőt éppen az, hogy egyiket sem tettük.

A megemlékezés végén az önkormányzat és a helyi szervezetek képviselői elhelyezték koszorúikat a Trianon-emlékműnél, amelyet a békeszerződés aláírásának kilencvenedik évfordulójára emeltek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!