Balatonfüred

2012.02.13. 08:19

Gyógyközpont a piac helyén

Balatonfüred - Várhatóan még a nyár előtt elkezdődhet egy új gyógyközpont építése a város központjában.

Győrffy Árpád

A fejlesztés részleteiről Somogyi László, a Probio Zrt. vezérigazgatója tájékoztatta szerkesztőségünket. Mintegy másfél évtizede üresen áll a város központjában a Huray utca mellett az egykori piac területe. 2010-ben a K+F Kft. olyan turisztikai jellegű fejlesztések tervével kereste meg az önkormányzatot, amelyek a város elképzeléseivel is egybeestek. Mélygarázs, színházterem építése, turizmusban hasznosítható egészségügyi szolgáltatások indítása szerepelt a projektben. Az önkormányzat az ügyben a Probio Zrt.-t bízta meg a város érdekeinek képviseletével  mondta az előzményekről a vezérigazgató.



 A K+F Kft. a fejlesztéshez létrehozta a Gyógyközpont Kft.-t. A projektcég a várostól hosszú  távra  bérbe  venné a fejlesztésekhez a területet, amely a közben még hozzákapcsolt déli résszel együtt közel másfél hektáros. Első fázisban mintegy 1,7 milliárd forintos beruházást valósítanak meg a Honvéd utca felőli részen, ahol jelenleg fizetőparkoló működik. A fejlesztéshez több mint 600 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyertek. A tervek szerint jövő őszre elkészülő többszintes, összesen mintegy 1500 négyzetméteres létesítményben táplálkozástudományi kutató- és fejlesztőcentrumot hoznának létre különböző diagnosztikai berendezésekkel, szolgáltatásokkal. A központ mintegy 30 személynek ad majd munkát.  

A fejlesztés további ütemében kerülhet sorra majd az egykori piac területén mélygarázs, színházterem, szálloda és más kapcsolódó létesítmények építése. De ez ma még csak terv, amelynek megvalósulása függ a pályázati lehetőségektől is. Addig az autósok és az itt edző biciklis, gördeszkás gyerekek továbbra is használhatják ezt a részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!