Ferencsik János nagyságának titkát keresték muzsikustársai

Az életét és füredi kötődéseit felidéző kiállítás felavatása után egykori muzsikustársai meséltek Magyar Kornél zenei szerkesztő irányításával a Főnökről , aki őket általában csak kedveskéimnek vagy fiatalúrnak szólította, még akkor is, ha hölgy volt az illető.

Antal Mátyás, a Nemzeti Énekkar karigazgatója mintegy 20 éven át volt a Ferencsik vezetésével működő Magyar Állami Hangversenyzenekar fuvolistája, így közelről ismerhette. Szerinte Ferencsik Jánosban minden adva volt, amitől igazán nagy lesz egy karmester. Megvolt hozzá az erős egyénisége, igazi tábornoki alkat volt. Soha nem kellett fegyelmeznie, hihetetlenül erőteljes volt a jelenléte.

- Nem megfélemlítő volt, inkább egy egészséges tartást, a mesterrel és az üggyel kapcsolatos tiszteletet, teljes azonosulást hozott elő mindenkiből. Ez a különös tisztelet az egyéniség mellett annak is köszönhető volt, hogy Ferencsik mindent tudott az adott műről. Némelyik karmesterrel ellentétben nem az érdekelte, hogy a televízióban hogyan fog látszani, csak maga a darab - mondta Antal.

Váradi Katalin karmester, zongoraművész, az ÁHZ egykori korrepetitora ezt azzal egészítette ki, hogy Ferencsik számára kollégák is rendkívül fontosak voltak. Az előadás előtt megnézte, minden rendben van-e a színpadon, foglalkozott az énekessel, a zenészekkel.

- Érezni lehetett rajta, hogy a kapun való belépés pillanatától csak azért van, hogy az aznapi előadás egy csoda legyen. És mindig így is történt.

Magyar Kornél (balról), Antal Mátyás, Gulyás Dénes, Kovács Géza, Kovács János Váradi Katalin és Illényi Gáborné a Ferencsik-emlékszoba megnyitása után rendezett pódiumbeszélgetésen a karmester nevét viselő balatonfüredi zeneiskolában (Fotó: Győrffy Árpád)

Marton László főrendező, Ferencsik bérmakeresztfia azzal próbálta összegezni Ferencsik nagyságának egyik titkát, hogy hihetetlenül nagy rend volt a világról alkotott képében. Nagyon fontos volt számára a családja, de ugyanígy fontos volt másik családként az Operaház és a zenekar. Mindehhez jött az az elképesztő tisztelet, amely magához a zenészi szolgálathoz kapcsolódott.

- Rendkívüli módon átérezte, hogy neki a szellemtörténet legnagyobbjait kellett átadni a közönségének, emiatt a személyiségének része volt az önmagával szemben való szigor és igényesség, hogy neki ezt a szolgálatot a legmagasabb szinten kell végrehajtania. Ez sugárzott ki belőle, emiatt volt a hatalmas tekintélye, és ezért tisztelték annyira a muzsikustársai is mondta Marton.

Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója beszélt arról is, hogy az 1950-es évek kényszerű bezártsága idején, amikor a művészeket nem engedték külföldön koncertezni, Ferencsik inni kezdet. Ez a hetvenes évek végéig tartott, amikor annyira rá- ijesztett az orvosa, hogy letette a poharat. A nyári szünetben elment egy szanatóriumba, ahol kikezelték az alkoholizmusból. Amikor kisimult arccal, egészségesen, szinte megfiatalodva megjelent az első próbán, a zenekar tagjai döbbenten konstatálták a főnök átalakulását.

- Most mit csodálkoznak? - kérdezte őket Ferencsik. - Tudják, amikor én megszülettem, akkor a Jóisten azt mondta, János, te életedben ennyit ihatsz. Kérem, én ezt mostanra megittam mesélte Kovács Géza, aki úgy vélte, akkor ismerhetünk meg igazán valakit, ha minden fontos részletet megrajzolunk.

Az emlékezést azzal zárta, hogy volt egy magyar óriás a huszadik században, aki szerencsére itthon is maradt, és a legnehezebb percekben is a zene gyógyszerét adta nekünk. Ezért emlékszünk rá ma is.