Balatonfüred

2013.05.03. 13:55

Jókai napok a szolnoki kapcsolat jegyében

A Szolnokkal való kiemelt együttműködés jegyében zajlanak a XXII. Jókai Napok rendezvényei.

Győrffy Árpád

A Jókai emlékházban pénteken délelőtt tartott megnyitón Barabás Botond, a Szolnoki Szigligeti Színház művésze olvasott fel egy részletet Bródy Sándor Jókairól című írásából. Az ünneplőket köszöntő dr. Bóka István polgármester többek között arról szólt, hogy a Jókai-ünnepségek mindig a helyi művészeti élet gazdagságát közvetítik, egyúttal kaput nyitnak más városok szellemi hagyományai felé.

Szabó István, Szolnok alpolgármestere többek között arról beszélt, hogy a városnak a tucatnyi európai, amerikai, ázsiai testvérváros után nagy megtiszteltetés, hogy Balatonfüred kulturális testvérvárosa lehet. Mint elmondta, ők örömmel jönnek a Balatonhoz, illetve Füredre. Abban bíznak, hogy a fürediek is felkeresik őket, megismerkednek értékeikkel. Az ünnepség végén megkoszorúzták a 109 éve elhunyt író szobrát.

A délelőtti program irodalmi matinéval folytatódott, amin az Eső című Jász-Nagykun-Szolnok megyei irodalmi folyóiratot mutatták be. Majd a hagyományos Jókai díszebéd következett. Délután Tábori Kornél: Jókai regénye című könyvét ajánlotta dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész az érdeklődők figyelmébe.

Bóka István és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere este írta alá azt az együttműködési szerződést, ami a kulturális és idegenforgalmi területen tervezett idei kiemelt kapcsolatuk kereteit rögzíti. Együttműködnek a rendezvények megtartásában, közösen indulnak pályázatokon, kölcsönösen segítik egymást a médiumokban való megjelenésben.

A Jókai Napok programja szombaton délelőtt a Koloska-völgyben tartott hagyományos Jókai-bableves főzőversennyel folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!