Balatonfüred

2014.05.29. 20:10

Korlátozott rezsicsökkentés a tűzifánál is

Saját erejéből, meghatározott ideig tartó tűzifa-rezsicsökkentést hajt végre a Bakonyerdő Zrt., jelentette be a cég vezérigazgatója.

Győrffy Árpád

Varga László csütörtökön a társaság új füredi tűzifaudvarának ünnepélyes felavatásakor mondta el, hogy csatlakoznak a kormányzat további rezsicsökkentési céljaihoz. A jelenleg érvényes kiseladási árjegyzékükből tonnánként kétezer forint árengedményt adnak a június 1–30. közötti időszakban a konyhafára és a kandallófára.

Az új létesítményt 22 millió forintos költséggel, saját forrásból hozták létre. A tárolóhelyek kialakítása mellett egy nagy teljesítményű, 12 tonna hasítóerővel működő daraboló-hasító gép volt a beruházás fő eleme. A fentieken túl megfelelő rakodógépet is vásároltak.

Varga László (balról), Kontrát Károly, Jung László és Bóka István a szalag átvágásánál az új daraboló-hasító gép előtt (Fotó: Győrffy Árpád)

A két embert foglalkoztató tűzifaudvart azzal a céllal hozták létre, hogy a Balaton-felvidéken kitermelt faanyag közvetlenül, az igényeknek megfelelő formában jusson el a vevőkhöz, fogalmazta meg a vezérigazgató.

Köszöntötte a tűzifaudvar megnyitását dr. Bóka István polgármester, aki azt mondta, hogy a Bakonyerdő eddig is a város egyik stratégiai partnere volt, sok segítséget kaptak tőlük. A jövőben még szorosabb együttműködésre számít, mivel az ökoturizmus és az aktív turizmus kiemelt szerepet kap a következő uniós támogatási ciklusban.Üdvözölte a fejlesztést dr. Jung László, az MFB Zrt. Agrár- és Turisztikai Befekteté- si Főigazgatóság ügyvezető igazgatója. Dr. Kontrát Károly belügyi parlamenti államtitkár, a térség országgyűlési képviselője örömét fejezte ki amiatt, hogy a Bakonyerdő, ha csak lokálisan és időszakosan is, de a tűzifánál is önkéntesen csatlakozott a rezsicsökkentési akcióhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!