Balatonfüred

2014.02.24. 17:15

Országunk bőhozamú kincsei a gyógyvizek

A Lovasi esték előadássorozat idei központi témája a víz. Legutóbb a gyógyvizek hatásaival foglalkoztak.

Németh András

Az előadó Vancsura Miklós címzetes egyetemi docens, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke volt. Megtudhattuk: Magyarország gyógyvizeinek azokat a magyarországi ásványvizeket nevezzük, amelyek fizikai tulajdonságaik, vagy kémiai összetételük miatt gyógyító hatásúak, és számukra rendelet alapján az ásványvíz, vagy gyógyvíz megnevezést engedélyezték. Országunk területén a fürdőkultúra több mint kétezer éves múltra tekint vissza. Az egykori fürdőépületek romjai, a freskók és a mozaikok is bizonyítják, hogy már a rómaiak is felfedezték, sőt használták is ezeket a gyógyforrásokat.

Magyarország világszerte ismert gyógyvizeiről, amelyek turisztikai szerepe jelentős. Gyógyvizeink jelentős részét fürdőként is hasznosítjuk, vagy ajánlott ivókúrával javítani velük egészségi állapotunkon. A vizek gyógyhatásával a balneológia foglalkozik. Ennek a tudományágnak a művelői tucatnyi kategóriába sorolták a hazai gyógyvizeket. Több évszázados megfigyelések vannak arra, hogy melyik víz milyen bajok elhárítására vagy megelőzésére szolgál.

Megyénkben Pápán élvezhetjük a gyógyfürdőt, Balatonfüreden ivókúrát vehetünk. A gyógyvizeink jelentős része meleg, azaz termálvíz. Ezeket hasznosítják még több helyen üvegházak vagy otthonok fűtésére is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!