Balatonfüred

2014.11.06. 14:00

Seszták: az infokommunikáció a nemzetgazdaság egyik kitörési pontja

A nemzetgazdaság egyik kitörési pontja az infokommunikáció, amely mára jelentősen átalakította a társadalmat – fogalmazott Seszták Miklós fejlesztési miniszter az Informatika a társadalomért című konferencián Balatonfüreden, csütörtökön.

A tárcavezető közölte, korunkban nélkülözhetetlenné váltak az infokommunikációs eszközök, amelyeket hazánkban és világszerte szinte mindenki naponta használ.

Hozzátette: Magyarországon a GDP 12 százalékát adja az ágazat, a szektor 270 milliárd forinttal járul hozzá az éves költségvetéshez.
A miniszter jelezte, hogy Magyarország nagy eséllyel pályázik a 2015 októberére tervezett ITU (International Telecommunication Union) nemzetközi konferencia rendezésére, amely kiváló lehetőséget kínál majd a bemutatkozásra.

A miniszter előadásában kitért a digitális infrastruktúra, a digitális kompetenciák, illetve a digitális gazdaság és állam fejlesztésének kérdésére. Végül úgy összegzett, hogy a cél egy olyan Magyarország megteremtése, amely képes megvetni a lábát az új digitális korszakban.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a felhasználók számának növekedésén túl fontos a minőségi tartalmak irányába történő orientálásuk.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy nem lesz ”internetadó” Magyarországon, sem most, sem jövőre.

Kiemelte azt a törekvést, hogy az itt keletkezett bevételek után hazánkban fizessenek adót az érintettek és beszélt az internethasználat nemzetbiztonsági kockázatáról is.

L. Simon László szólt arról a célkitűzésről is, hogy a virtuális közösségekből mind több embert szeretnének a valós közösségekbe irányítani.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója elmondta, a Digitális Magyarország megteremtése olyan ügy, amelynek mindenki csak a nyertese lehet. A tervek szerint megvalósuló digitális gazdaságban rendelkezésre áll majd a fejlett, nagysebességű, szélessávú infrastruktúra, illetve a beruházásokat, fejlesztéseket ösztönző szabályozási és adózási környezet, valamint a digitálisan írástudó fogyasztók. Hozzátette, a közös vízió megvalósítása érdekében közös fellépésre van szükség. Úgy vélte, a program megvalósítása erősítheti az ország és a piaci szereplők versenyképességét, tekintettel arra hogy ma már nem csupán hazai és regionális, hanem az európai és globális szinten jelentkező kihívásokkal is szembe kell nézni.

Beck György, a Vodafone Zrt. elnöke felidézte, hogy 1989-ben mindössze 80 ezer internetkapcsolat létezett hazánkban és a GDP-nek csupán 2-3 százalékát adta az ágazat.

Az elnök közölte, a világon, átalagosan nézve már minden embernek van mobiltelefonja, ami 7 milliárd eszközt jelent. Hozzátette: a Gartner kutatócsoport elemzése alapján ez a szám 2020-ra 26 milliárdra nőhet azáltal, hogy egyre szélesebb körben teret nyernek azok az eszközök, amelyek gépként kommunikálnak egymással az interneten keresztül. Kifejtette, a cégek 22 százaléka már használ ilyen eszközöket világszerte.

Az ötödik alkalommal szervezett kétnapos fórum az előadásokat követően szekcióülésekkel és kerekasztal beszélgetésekkel folytatódik, amelyek témái egyebek mellett az uniós befektetések, az önkormányzatok változó szerepköre valamint az e-egészségügyi fejlesztések.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!