Balatonfüred

2014.02.18. 19:31

Szőr Péter emlékére díjat alapítottak

Balatonfüred – A Virus Bulletin, a világ egyik legismertebb számítástechnikai szaklapja a füredi származású, fiatalon elhunyt világhírű antivírus-szakértő, Szőr Péter emlékére díjat alapított.

Kovács Erika

A nemrégiben váratlanul elhunyt világhírű számítástechnikai szakember édesapjától, Szőr Gyulától megtudtuk, a törvényszéki boncolás a halál okaként hirtelen szívhalált állapított meg. Hamvait karácsony előtt hazahozták, és Budapesten a Kelenföldi pályaudvar melletti Szent Gellért-kápolnában helyezték örök nyugalomra. A Londonban megjelenő rangos számítástechnikai szaklap legújabb száma megemlékezik Szőr Péter életútjáról. A neves magyar szakember nagyra becsült szerzője volt a lapnak. A cikk végén a szerkesztőség bejelentette, hogy Szőr Péter-díjat hoznak létre, amiben minden évben az a számítástechnikai szakember részesül, aki a legnagyobb tudományos eredményt mutatta fel. – Büszke vagyok a fiamra, hogy tudományos díjat neveztek el róla – jelentette ki az édesapa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!