Balatonfűzfő

2013.06.22. 13:08

Az árvízkárosultakat segíti a szabadidőpark

Jótékony célra, a dunai árvízkárosultak számára ajánlotta fel a BalatoniBob Szabadidőpark a szombati bevételét, illetve a második bob pálya ünnepélyes megnyitója alkalmából negyvenöt Dunabogdányból érkezett, az ár elleni küzdelemben részt vett fiatal láttak vendégül, akik ingyen használhatták a létesítmény szolgáltatásait.

Halmos György

Az szabadidőpark egy új, a korábbinál lendületesebb 700 méter hosszú bob pályával gazdagodott, a szórakozni vágyok összesen 1500 méter hosszú pályaszakaszt próbálhatnak ki. A hivatalosan szombaton átadott létesítmény az országban egyedülálló, hiszen két kötött pályás nyári bob pálya fut egymás mellett. Az új panorámapálya egy hirtelen lejtővel és közvetlenül utána egy 360 fokos, a föld fölött hét méterrel ívelő kanyarral kezdődik, gyönyörű balatoni panoráma tárul a bobozók elé. A jótékonysági akció fővédnöke Kálloy Molnár Péter színész-rendező volt, aki úgy fogalmazott, hogy a gyerekek megérdemlik, hogy az átélt nehézségek után most felhőtlenül szórakozzanak a szabadidőparkban.

A jótékonysági akciót, illetve a teljes egészében magánforrásból megvalósított beruházást, ami a város és kistérség számára is sok hasznot jelent, illetve fontos a turisztikai kínálat és a szezon meghosszabbítása érdekében mind a térség országgyűlési képviselője, Szedlák Attila, mind a település polgármestere, Marton Béla üdvözölte. Kovács Szilárd, a szabadidőpark ügyvezetője arról beszélt, hogy 12 évvel ezelőtt nyitott meg a park, az évek során fontos fejlesztéseket hajtottak végre, mint a játszótér, vagy a kilátó felépítését, de a második pálya átadása tekinthető a legjelentősebb állomásnak.

Dunabogdányból érkező csoporttal tartott dr. Németh József jegyző, aki arról tájékoztatott, hogy az árvíz elleni védekezés tizenkét napja során 310 ezer homokzsákot helyeztek ki a védőgátként, volt, ahol 1,5-2 méter magasságban.

Hozzátette, hogy a Duna vízállása egyébként 35 centiméterrel tetőzött magasabban, mint a korábbi legmagasabb mért csúcs. A folyó közelében 110-120 ház található, ezek közül minden harmadik károsodott valamilyen mértékben. A 3200 lakosú településen szinte mindenki részt vett az árvízi a védekezésben, a Balatonfűzfőre elhozott gyerekek is kivették részüket a munkából.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!