Balatonfűzfő

2014.01.24. 16:14

Örökös ökoiskola

Balatonfűzfő - A közelmúltban elnyert örökös ökoiskola kitüntető címet megörökítő emléktáblát avattak fel pénteken az Irinyi János Általános Iskolában.

Szabó Péter Dániel

Ha egy oktatási intézmény három alkalommal elnyeri az elkötelezett környezetvédelmi nevelést bizonyító címet, jogosult lesz az örökös ökoiskola elnevezés használatára. Így történt ez a fűzfői Irinyiben is, ahol pénteken délelőtt emléktáblát is avattak ennek apropóján. Polyák István igazgató a főbejáratnál összegyűlt diákok és tanárok előtt elmondta, több mint két évtizednyi tudatos építkezés eredménye az elismerés. 1991 óta működik ugyanis az iskolában környezetvédő szakkör, az ökoiskola címet pedig 2006-ban érdemelték ki először.

Polyál István, Nyakacska György, Szabó Emil és Marton Béla leplezte le az örökös ökoiskola emléktáblát a fűzfői intézmény főbejáratánál (Fotó: Szabó Péter Dániel)


A megkezdett munkát folytatva megalakult a Zöld Diákönkormányzat, amelynek tagjai Liszákné Bocskay Zsuzsa és Horváth Irén koordinálásával sokat tesz a környezet védelméért. Lombkaparással, ültetéssel, valamint a szikla- és fűszerkert gondozásával szebbé teszik az iskola környékét, madáretetőket helyeznek ki, szemetet szednek, gondozzák az Ökosarok faliújságot, s újrahasznosítással praktikus tárgyakat készítenek. Hat esztendeje részt vesznek az országos és határon túli intézményeknek kiírt, a veszélyeztetett természeti értékek megmentésére indult Szitakötő projektben,

Az örökös ökoiskla címet hirdető emléktáblát Polyák István igazgató, Marton Béla polgármester, valamint az intézmény környezetvédelmi törekvéseit támogató Envisio Kft. munkatársai, Nyakacska György és Szabó Emil leplezték le. Az ünnepség részeként a Zöld Diákönkormányzat tagjai emléklapot és a titulusukat hirdető kitűzőt vehettek át, valamint közösen esküt tettek, hogy mindent megtesznek a felsorolt zöld célok megvalósításáért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!