2014.07.11. 12:25
A balatonfűzfői Szent László templom búcsúi ünnepe
Balatonfűzfő-gyártelep - A 75 esztendeje épült, s a híveket most megújult szentéllyel és sekrestyével fogadó Szent László- templom búcsúi ünnepét rendezték meg.
A felújítás során a sekrestyét és a szentélyt átépítették, nyílászárókat cseréltek, tetőbeázási problémákat hárítottak el, világítást korszerűsítettek, ismertette Szécsi Ferenc plébános. A mintegy 15 millió forint értékű munkálathoz állami támogatást is kaptak. A hajlék történetéről, alapításáról, indulásának körülményeiről, az épületet felszentelő Boldog Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspökről előadásokkal emlékeztek meg szombaton dr. Karlinszky Balázs, a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár igazgatója, dr. Gárdonyi Máté egyháztörténész, főiskolai tanár és Kovács Gergely posztulátor közreműködésével.
Szécsi Ferenc plébános és dr. Márfi Gyula érsek a szentmisén. Fotó: Toldi Éva
Egyháztörténeti kiállítást is megnyitottak a hajlék kórusán. A Kecskés együttes előadásában ősi népénekek és Szent László királyról szóló korabeli dallamok szólaltak meg, ungvári fiatalok hagyományos táncai elevenedtek fel a helyi művelődési házban. A vasárnapi ünnepi szentmisében dr. Márfi Gyula érsek felszentelte a felújított szentélyt és sekrestyét.
Szentbeszédében az érsek Prohászka Ottokár püspököt idézte, aki Szent Lászlóról azt írta: A kereszténység általa lett magyarrá és a magyarok igazán kereszténnyé. Szent László király életével, uralkodásával, hazaszeretetével bizonyította, hogy lehet egyszerre jó kereszténynek és jó magyarnak lenni. A templomról szólva kiemelte a főpásztor: Fontos, hogy a hívek otthonuknak érezzék, s maguk is bensőleg igyekezzenek a Szentlélek templomaivá válni, s mobil templomokként magukkal vinni Isten üzenetét a világba, megosztva azt másokkal is.