civilek

2017.10.20. 10:30

Új lendülettel folytatják a munkát a kenesei városvédők

A Balatonkenesei Városvédők korábbi vezetőjét, Pulai Istvánnét a legutóbbi gyűlésen búcsúztatták el a tagok. A civil szervezet új lendülettel s élén új vezetővel, Szabó Tamással folytatja működését.

Leitner Vera

s

- A szervezet már több mint 25 éves múltra tekint vissza. Az egész úgy indult, hogy a tagok szerettek volna számukra fontos dolgokat saját maguk, a két kezük által megvalósítani – meséli Pulai Istvánné, aki 2002-2017-ig volt a vezetője az akkor még Városvédő Klub néven működő civil szerveződésnek.

Szabó Tamás, a szervezet vezetője új lendülettel vágott bele a feladatokba

A Balatonkenesei Város-védők vezetőváltása kapcsán Pulai Istvánné elmondta, Szabó Tamásnak volt már tapasztalata szervezetvezetésben, ezért úgy véli, az ő irányításával hatékonyan működhet tovább az egyesület. Megtudtuk, a városvédők több emlékhelyet hoztak létre vagy újítottak meg az évtizedek során. Ilyen például a ma Balatonakarattya területén található Margit-vonali, vagy a református temetőben emelt, szintén II. világháborús emlékmű, de civil összefogással újult meg a ravatalozó és épült fel a Kisfaludy gőzhajó első, Balatonfüred és Kenese között megtett útjára emlékeztető alkotás is.

- A szeptemberi taggyűlés egyben sikeres toborzás is volt, több fiatal csatlakozott hozzánk, jelenleg 47-en vagyunk – emelte ki Szabó Tamás, a Balatonkenesei Városvédők új vezetője. Hozzátette, a taggyűlésre több civil szervezet vezetőjét, így a Nők a Balatonért Egyesület, a Kelet-balatoni Borlovagrend és az Alsóréti Üdülőegyesület vezetőit is meghívták, akik biztosították arról, hogy a továbbiakban számíthatnak a segítségükre. A szervezet továbbra is pártoktól függetlenül működik. Első kitűzött célként pedig Arany János távoli unokatestvére, a Kenesén élt Arany Margit sírját szeretnék helyrehozni, kapcsolódva az Arany-emlékévhez.

A Széchenyi parkban álló emlékmű a Kisfaludy gőzös első, 1846. október 18-án megtett útjára emlékeztet Fotó: Nagy Lajos

Mészöly Sándor elnökségi tag úgy látja, törekedni kell arra, hogy megszólítsák a helyi szakembereket, vállalkozókat, akik sokszor örömmel működnek együtt egy közösség céljainak elérésében. A másik elnökségi tag, Koczor Huba úgy látja, a város tele van értelmes, jó képességű és tenni akaró emberekkel, akik valóban büszkék lehetnek egymásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!