Balatonszepezd

2016.02.23. 19:03

Bencés regula nyomán - A szerzetesek mindennapjairól és a főapátság életéről

Balatonszepezd - Hortobágyi Cirill perjel ma az apátság gazdasági ügyeit igazgatja, de emellett szakít időt a Pannonhalmi Főapátság megismertetésére is. A bencések ugyanis nemcsak kulturális emlékeiket őrzik, hanem a régi gyógynövényes tudást, a borászati hagyományaikat is.

Kekk Sára

Előadását az apátság történelmi bemutatásával kezdte, melyben kitért a régi épületrészek átalakítására, illetve helyreállítására, valamint az új épületek és a jelenlegi építkezések bemutatására is. Emellett a szerzetesi élettel is szerette volna megismertetni közönségét, így bemutatta a szerzetesek mindennapjait, illetve elmondta, jelenleg közel 650 alkalmazottja van a főapátságnak, hiszen az évek során ismét visszatértek üzleti tevékenységeikhez. Mint Cirill atya kiemelte, téves elképzelés, miszerint a szerzetesség minden esetben a szegénységgel lenne azonos. - Mi, Szent Benedek hívei, inkább a bencés regulához tartjuk magukat, ami kívánatosnak tartja , hogy a szerzetesek a saját munkájukból éljenek meg - mondta előadásában a perjel.

Hortobágyi T. Cirill, a Pannonhalmi Főapátság gazdasági irányítója részletesen bemutatta a szerzetesi életet
Fotó: Kekk Sára

Meggyőződése, hogy a gazdálkodásnak is lehet, kell, hogy legyen spiritualitása. Reisch Elek gyógyszerész szerzetes 1735-ben kézzel írt könyvét hozta példaként Hortobágyi T. Cirill, a főapátság gazdasági irányítója. Unquertum ad membra - olvassa a megbarnult oldal másolatáról, azaz végtagokra való kenőcs . A gyűjteményben ez csak egy bejegyzés a több mint 600 receptből, amik mellett csaknem ötvenféle gyógynövény alapú tea és alkoholos gyógyital összetétele is megtalálható. - Úgy nyúltunk ezekhez, mint a háziasszony a szakácskönyveihez: az alap adott, de kis módosításokkal azért mindenki a saját szája íze szerint főz - magyarázza Cirill atya a mai termékeik összetételének és az ősi recepteknek a kapcsolatát. Hozzátette, a gyógyítás már a kezdettől fogva a monostorok szolgálatai között szerepelt Európában, Pannonhalmán már 1201-ből van erre vonatkozó hiteles iromány.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!